Kultúra

Az Illést feloszlatni próbáló Gara ügynök Szécsi Pálról is jelentett

Youtube / inlay75
Youtube / inlay75

Új részleteket tett közzé pénteken az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára azokból az állambiztonsági jelentésekből, melyek a hetvenes évek eleji népszerű beat-együtteseket próbálta manipulálni. A Telex tavaly novemberben már írt az előzményekről, miszerint– szintén ugyanezen forrást alapul véve – a pártállam 1970-ben megpróbálta egy fedett akció keretein belül, a „Gara” néven besúgó Fogarasi János dzsesszzongorista és zenetanár, a Metro és az Olympia egykori billentyűse segítségével feloszlatni a rezsimre veszélyesnek tartott Illés zenekart. Az együttes külföldi terveit, valamint új albumuk megjelenését is megtorpedózták. Fogarasi Bródy Jánosnak és Szörényi Leventének is üzleti pályát, valamint saját stúdiót ajánlott, de egyikük sem fogadta el a lehetőséget.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára pénteki posztjában Fogarasi két, 1971-es jelentése olvasható, melyekből kiderül, hogy a férfi nem csak az Illésről, hanem a KEX-zenekar frontemberéről, Baksa-Soós Jánosról is jelentett.

Jelentem, hogy újabb változások általi be a Metró-zenekarban. A Zoránnal egyetértésben általam összeállított zenekar Zorán érvelése szerint túl jónak bizonyult. Attól fél, hogy ezzel a zenekarral együttműködve előbb-utóbb kiderülne, hogy ő a leggyengébb szakmailag és igy sajátmaga alatt vágná a fát. Ennek eredményeképpen én most állás nélkül vagyok és vagy egy svájci, vagy egy svéd ajánlatnak szeretnék eleget tenni

– áll az első jelentésben.

A második jelentésben Baksa-Soós mellett Szécsi Pálról is olvasható jelentés.

Húsvéti utáni kedden megbeszélésünkhöz híven meglátogattam Lussa Vincét, úgy beszéltük meg, hogy fényképezni fogja a feleségem, de ö nem érezte jól magát, ezért én egyedül mentem. Qtt tartózkodásom alatt Szécsi Pál táncdalénekes járt nála és átvette fotóit, melyek a készülő nagylemezére mint borító lettek tervezve

– írta, jelentésével azonban tartótisztje nem volt teljesen megelégedve.

Megjegyzés: Az ügynök munkájával – elsősorban kiképzetlensége miatt – több probléma merült fel az utóbbi időben. A hiányosságok felszámolása érdekében elkészítettük nevelési, foglalkoztatási, és ellenőrzési tervét, ennek jóváhagyása útán, a benne foglaltak alapján a fenti találkozón részt vett Dr. Kmeczó István r. őrgy. csoportvezető elvtárs is, aki értékelte az ügynök eddigi munkáját és vázolta előtte további teendőit. Az ügynök a munkájúra vonatkozó figyelmeztető jellegű megjegyzéseket megértette, és tudomásul vette a perspektivikus feladatait is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik