Kultúra

A Felkészülés Stork Natasáját a legígéretesebb európai színésznők közé választották

Dömölky Dániel / Poste Restante
Dömölky Dániel / Poste Restante

Az európai kontinens tíz ígéretes színésztehetsége között mutatja be a European Film Promotion Stork Natasát: a magyar színésznőt beválasztották az idei Shooting Stars programba. A program idén már 24. alkalommal mutatja be az új felfedezetteket a nemzetközi filmszakmának, idén azonban első alkalommal mindez online történik majd.

A tíz fiatal tehetséget a European Film Promotion tagszervezetei által benevezett jelöltekből választotta ki a zsűri, a szervezetnek az NFI is tagja, ők nevezték Storkot a programba. A színésznő Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjének főszereplőjeként hívta fel magára a figyelmet, el is hozta vele több nemzetközi filmfesztivál legjobb színésznőnek járó díját.

A Felkészülés Magyarország hivatalos nevezettje a legjobb idegennyelvű film Oscar-díjára, Stork kiemelése a film Oscar-kampányának is jót tehet, ahogy az is, hogy a filmet hamarosan az amerikai közönség szélesebb körben is láthatja, ugyanis a Greenwich Entertainment megvásárolta a Felkészülés amerikai forgalmazási jogait.

Stork Natasa a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában végzett. A Nemzeti Színháztól kezdve a Dollár Papa Gyermekei színházi műhelyen át számos társulatban és alkalmi formációban játszott itthon és külföldön is az elmúlt években. Mozifilmekben Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv, majd Bodzsár Márk Isteni műszak című fekete komédiájában volt korábban látható. Nemrég fejezte be Szilágyi Fanni Veszélyes lehet a fagyi című filmjének forgatását, amelyben a főszereplő ikerpár mindkét tagját ő alakítja.

Az 1998-ban életre hívott Shooting Stars program Daniel Craig, Rachel Weisz, Daniel Brühl, Alicia Vikander, Matthias Schoenaerts, Carey Mulligan, Cécile de France, Anamaria Marinca és Ludivine Sagnier pályafutásának is jelentős állomása volt. Magyarországról többek között Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Nagy Zsolt és legutóbb 2018-ban Tenki Réka kapott meghívást a rangos programra, amelynek a berlini filmfesztivál adott otthont az elmúlt években.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik