Kultúra

Új Hannibal-sorozat jön, de Hannibal nélkül, csak Clarice nyomozóval

Hannibal Lecternél félelmetesebb gonoszt nem nagyon termelt ki az irodalom és a filmművészet, a karakter mégis ellenállhatatlanul népszerű, így az, hogy a CBS egy Hannibal-mentes Hannibal-spinoffot hozott tető alá, némiképp meglepő. Ám a csatornának a jogi környezet megköti a kezeit: Thomas Harris karaktereinek felhasználási jogai megoszlanak az MGM és a Dino De Laurentiis között, így azok a karakterek, akik az NBC Hannibal-sorozatában szerepelnek, nem szerepelhetnek itt, és vice versa, azaz Hannibal Lecter nemhogy nem szerepelhet a CBS új, Clarice címen futó sorozatában, de még csak a neve se hangozhat el. Ettől még a tettei ebben a világban is megtörténtek, olyannyira, hogy a Clarice A bárányok hallgatnak eseményei után játszódik egy évvel, amikor a nyomozónőnek a Buffalo Bill kézre kerítése miatti médiaérdeklődéssel és a saját traumáival is meg kell küzdenie. No meg nyilván akad majd néhány új bűnügy is, amit meg kell oldania, amit némiképp nehezít majd, hogy kollégái nemigen bíznak benne szokatlan módszerei miatt. A nyomozó szerepében – akit egykor, ugye, Jodie Foster alakított – Rebecca Breeds (Hazug csajok társasága, A sötétség kora) lesz látható, a producer a Star Trek: Discoveryt is jegyző Alex Kurtzman, a sorozat pedig február 11-én debütál a CBS-en.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik