Kultúra

Máté Gábor: Minden színházpályázat politikai üggyé silányult

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Nagyon rossz előérzetem van. Annyi reményem van, hogy esetleg a fiatalok elsöprik azt a hallatlan ostobaságot, ahová sikerült belavírozni a magyar színházi szakmát. Remélem, hogy ezt úgy, ahogy van, fölül fogják tudni írni. Mire ez bekövetkezik, megjósolható, hogy én már nem leszek aktív

– mondja a 168 órának adott interjújában Máté Gábor, akit nemrég neveztek ki a Katona József Színház élére újabb öt évre. Mint mondja, ez most nem olyan időszak, amikor valaki azt gondolhatja, hogy komoly gondok nélkül, és csak a színházzal lehet foglalkozni, mert a munkát a járvány és a politikai környezet is nehezíti.

A politikai helyzet is rettenetes. Én erről eddig úgy gondolkodtam, hogy például a Nemzeti Színházat vezetni politikai kérdés. Az soha nem lehet független a politikától. Most minden színházpályázat politikai üggyé silányult. Nézetem szerint kizárólag kulturális ügyként kellene kezelni a színházvezetést.

Az interjúban szó esik az SZFE-ügyről, Máté lemondásáról egyetemi tanárként, valamint az új színháztörvényről is, amelynek segítségével a kormány több ellenzéki vezetésű városban át tudta erőltetni az akaratát az színházigazgatói pályázatokon. Ennyit arról, hogy kérjenek bocsánatot azok, akik a decemberi tüntetést szervezték – fogalmaz Máté Gábor, aki azért vett részt a tüntetésszervezésben, mert szerinte átverték a szakmát.

Minden egyeztetés nélkül, azt hazudva, hogy történt egyeztetés, ötleteltek egy teljesen új színházi törvényt. Tíz évig az Emmi-ben összehívott Nemzeti Érdekegyeztető Tanács tagja voltam, ebben ott ülnek a különböző művészeti ágak képviselői. A miniszternek elküldhetik a véleményüket, amit ő aztán mérlegel. Az elnök jelezte, hogy összehívná a tanácsot, mert tudomására jutott, készül egy új színházi törvény. A NEÉT szabályzatában szerepel, hogy minden ülés előtt öt nappal meg kell kapnunk a törvénytervezetet. A tüntetés napjának délutánján ültünk össze, és egy államtitkár ledorongolt pár embert, többek között engem, hogy hogyan képzeljük, hogy tüntetést szervezünk. Ez az új törvény semmi rosszat nem tartalmaz. Eközben osztották ki a törvény szövegét. Így hogyan véleményezhettük volna?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik