Kultúra

Ben Affleck főszereplésével rendezné következő filmjét George Clooney

Tolga AKMEN / AFP
Tolga AKMEN / AFP

George Clooney fogja rendezni a J.R. Moehringer memoárjából, a The Tender Bar című könyvből készülő adaptációt, amelynek főszerepéről jelenleg Ben Affleckkel folynak tárgyalások. A Deadline értesülései szerint az Amazon Studios számára készülő film forgatókönyvét A tégla forgatókönyvéért Oscarral jutalmazott William Monahan írta, és a film producerei között van Clooney is a Grant Heslovval közös Smokehouse Pictures produkciós cégével, írja az MTI.

Affleck és Clooney 2013-ban Oscar-díjat nyertek Az Argo-akció című filmért. A két hollywoodi sztár évek óta próbál újabb közös munkát összehozni, így amikor Clooney elvállalta a The Tender Bar feldolgozását, Affleck a lehetséges főszereplők listájának elején szerepelt.
Azt egyelőre nem tudni, hogy maga Clooney is feltűnik-e a produkcióban, ám ahogy az összes általa rendezett film esetében, ez a lehetőség ezúttal is fennáll. J.R. Moehringer könyvében Long Island-i gyermekkorát idézi fel, ahogy apafigurák után kutat nagybátyja bárjában. Afflecket legutóbb a The Way Back című drámában láthatta a közönség. A színész nemrég fejezte be a Deep Water című thriller és a The Last Duel című film forgatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik