Kultúra

Dokumentumfilm készül az SZFE egyetemfoglalásáról

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Mindent rögzítettek a kezdetektől fogva, így az alapanyagra nem lesz panasz.

Dokumentumfilmet készít az SZFE blokádjáról az egyetem dokumentumfilmeseiből álló csapat, mely a kezdetektől rögzíti az eseményeket. A filmnek nem lesz sem főhőse, sem rendezője, és közösségi alapon készül – írja a Magyar Narancs.

Augusztusban, az egyetem elfoglalása előtt már forgattunk a nyári szabadegyetemen, akkor Dér Asia és Fuchs Máté gyűjtötte egybe a csapatot. Ott voltunk az első fórumokon, de az augusztus 31-ei egyetemfoglalással lett igazán intenzív a dolog. Gyorsan megalakult egy kb. 10 fős csapat, hogy mindent rögzítsünk, amit lehet. Hamar rájöttünk, hogy ezt a dokumentumfilmet csak közösségi alapon lehet elkészíteni

– mondta Haragonics Sára dokumentumfilmes, az SZFE doktori hallgatója. Eleinte az volt a terv, hogy választanak néhány szereplőt, akiket főszereplőkként követnek majd, ám végül rájöttek, hogy ez így nem fog működni.

Két nap forgatás után rádöbbentem én is, hogy ezt nem lehet, nem emelhetünk ki senkit, még egy osztályt sem így, valami mást kell kitalálnunk. Akkor fektettük le a két legfontosabb szabályt: maga a közösség lesz a főszereplője a filmnek, nem lesz egy darab rendező, hanem mi is együtt, bázisdemokratikus alapon alkotunk. Ez volt az egyetlen működőképes és őszinte megoldás annak érdekében, hogy az egyetemfoglalás szellemiségéhez passzoljon a film

– tette hozzá Körösi Máté dokumentumfilmes, az SZFE frissen diplomázott hallgatója.

Jelenleg tizenhat terabyte-nyi, vagyis több száz órányi anyaguk van, rögzítették a nyilvánosság előtt és a zárt ajtók mögött zajló eseményeket egyaránt, az egyetemfoglaló közösség életét, és még most is folyamatosan rögzítik a történteket. A vágás a megszólalók szerint fokozottan nehéz lesz, hisz azt is demokratikus alapon szeretnék megoldani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik