Kultúra

Jön a Földet megmentő nagy sikerű sci-fi folytatása

Netflix
Netflix

Folytatás készül a tavaly bemutatott, A vándorló Föld című nagy sikerű kínai sci-fihez. A közösségi médiában olvasható bejelentés szerint 2023-ban, a kínai holdújév napján debütál az új produkció. A Liu Cehszin azonos címmel megjelent Hugo-díjas regénye nyomán született eredeti film folytatását is Kuo Fan rendezi, az író executive producerként működik közre a folytatás elkészítésében.

A vándorló Föld a jövőben játszódik, és a Föld megmentéséről szól, amelyet a vörös óriássá váló Nap pusztulással fenyeget. A 2019 februárjában bemutatott produkció 4,68 milliárd jüanos (214 milliárd forint) jegybevételt hozott. A filmet, mely több kínai filmdíjat is elnyert, a múlt hét végén ismét forgalomba hozták a kínai mozikban A vándorló Föld: 2020-as külön kiadás címen, mely 11 perccel hosszabb az eredeti verzióhoz képest.

(MTI)

Kiemelt kép: Netflix

Ajánlott videó

Olvasói sztorik