Kultúra

Felújították Macskássy Gyula rég elfeledett Tungsram-reklámfilmjét

Animáció a Magyar Filmintézet és Filmarchívum által közzétett Izzó szerelem című reklámfilmből (r. Macskássy Gyula, 1939)
Magyar Filmintézet és Filmarchívum
Animáció a Magyar Filmintézet és Filmarchívum által közzétett Izzó szerelem című reklámfilmből (r. Macskássy Gyula, 1939)
Magyar Filmintézet és Filmarchívum
A magyar animáció zsenije által a Tungsramnak készített bábfilm 1939-ben készült el, mostantól pedig úgy láthatjuk, ahogyan nyolcvan éve senki sem.

Közeleg a magyar rajzfilm atyjaként említett Macskássy Gyula (1912-1971) születésének száztizedik évfordulója, így a Nemzeti Filmintézet filmfelújítási  és digitalizálási programjának részeként 2022-ben a rendező életművének tekintélyes része, mintegy öt órányi rajz- és bábanimáció válik 4K-felbontásban elérhetővé – adta hírül MTI-hez eljuttatott közleményében az NFI.

Az európai avantgárd hatását mutató egyedi stílusának köszönhetően könnyen felismerhető alkotások tömegét létrehozó Macskássy a második világháború befejezéséig a Kassowitz Félixszel, illetve a később John Halasként Oscarra jelölt Halász Jánossal közösen alapított Coloriton stúdióban – az ennek otthont adó épület képe mára felismerhetetlenül megváltozott – készítette el Európa első színes, animációs reklámfilmjeit, de a reklámgrafikákat is tömegével ontotta magából.

A divatház, ami egyben a magyar film egyik bölcsője volt
Elvitte a világháború: az Astoria Szállóhoz tapadt divatáruház
A kék csempével borított modern ház története.

A háború után induló magyar rajzfilmgyártás területére átigazoló rendező a szocializmus első negyedszázadában olyan klasszikusokat jegyzett, mint az első színes magyar rajzfilm, A kiskakas gyémánt félkrajcárja (1951), a Ceruza és radír (1960), a Peti– (1961-1967) és a Gusztáv-sorozat (1964-1966), a montreali világkiállításra készült csodás egyperces magyar film (1967), de élete utolsó hónapjaiban társrendezőként a Frakk, a macskák réme (1971-1985) korai epizódjainak munkálataiban is részt vett.

Az NFI projektjében 2020 őszére készült el az első felújított alkotás – a rendező és  a Tungsram gyár megrendelésére született 1939-es reklámfilmje, az Ilosvay Gusztáv (1911-1961) zenéjét kapott Izzó szerelem, ami a stúdió többi munkájához hasonlóan otthonos légkört varázsolt a nézők elé, így óriási sikerrel futott a mozitermekben.

Lesz még Tungsram-anyag!

Az NFI Filmarchívum gyűjteményében és a Tungsram archívumában is számos más értékes, a Tungsram megrendelésére készült filmritkaság található, melyeknek feldolgozása, restaurálása és bemutatása érdekében a két intézmény megállapodást fog kötni.

A világ vezető filmarchívumainak új szerzeményeit bemutató AMIA Archival Screening Night-on november 19-én bemutatott felújított verzió azóta szabadon elérhetővé vált a Youtube-on is:

A munka nem csak animációs filmként, de technológiatörténeti érdekességként is komoly mérföldkő, hiszen nyersanyaga, a háromrétegű Gasparcolor egy Berlinben élő magyar vegyészmérnök, Gáspár Béla (1898-1973) munkájaként született meg 1931-ben, a következő évben pedig elsőként a Coloriton próbálta meg kihozni belőle a legtöbbet. Példájukat számos, világszerte elismert alkotó követte, köztük a hét egymást követő évben (1942-1948) Oscarra jelölt, 1944-ben Oscar-életműdíjat kapott George Pal (Marczincsak György Pál, 1908-1980).

A Filmintézet egy rövid videóban a színfalak mögé is betekintést nyújt, aminek köszönhetően a Gasparcolor felépítését, illetve a szkennelés folyamatát is megsimerhetjük:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik