Kultúra

Több tízmilliónyi közpénzt keresnek a POSZT szervezőin

Sóki Tamás / MTI
Sóki Tamás / MTI

Hűtlen kezelés, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás miatt feljelentést tettek a Pécsi Országos Színházi Találkozót üzemeltetőivel szemben, tudta meg az Index. A pécsi önkormányzat szerint a POSZT szervezői két év alatt több tízmillió forinttal károsíthatták meg a rendezvényt szervező, részben önkormányzati tulajdonú céget azzal, hogy 2017–2018-ban a POSZT bizonyos költségeit duplán számolták el és fizették ki – két év alatt összesen 70 millió forintot – egyszer a POSZT cégében, a POSZF Kft.-ben, egyszer pedig a szervezők által alapított saját cégben, az Aktor Nonprofit Kft.-ben.

A lap megkereste Szűcs Gábor színész-rendezőt, az Aktor Nonprofit Kft. vezetőjét is, aki elmondta, hogy a két említett cég azért működött együtt, mert így tudták biztosítani a fesztiválhoz szükséges többletforrásokat az akkor még működő taó-rendszerben, az Aktor jövedelemre nem tett szert, nonprofitként nem is tehetett volna, a cég könyveit a NAV is vizsgálta, és nem talált semmilyen problémát, így Szűcs szerint a feljelentés minden alapot nélkülöz.Azt pedig külön furcsállja, hogy az önkormányzat úgy jelentette fel, hogy épp a napokban nevezték ki a POSZT egyik vezetőjének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik