Kultúra koronavírus

Music Hungary: A hazai zeneipar szereplőinek negyede-harmada tönkre mehet

Ha a vírushelyzet jövőre hasonló lesz, mint idén, kormányzati segítség nélkül a hazai zeneipar szereplőinek negyede-harmada tönkre mehet. Ezt a Music Hungary Szövetség elnöke mondta kedden, a veszprémi Music Hungary Konferencia zárónapja után.

A járvány utáni időszakra vonatkozóan a legnagyobb kérdés, mikor is következik ez be. A dolgokat jelentősen befolyásolni fogja, milyen stratégiát választanak a hazai zeneipar szereplői. Még nem tudjuk, hogy 2021-ben lehet-e már normális évre számítani. Ha nem, és a jövő év is hasonló lesz, mint az idei, az a mostaninál is rosszabbul fogja érinteni az élőzenét

– hangsúlyozta Weyer Balázs telefonon az MTI-nek.

Mint kifejtette, a legtöbb zeneipari szereplőnek, fesztiválnak, klubnak, zenésznek, menedzsernek, a háttérembereknek nincsenek további pénzügyi tartalékai. Hozzátette: egyelőre nem látszik körvonalazódni újabb kormányzati segítség, jelenleg azt sem tudni, hogy a szerdától életbe lépő harminc napos korlátozás idejére kap-e könnyítéseket, kompenzációt, bértámogatást a szektor. Weyer Balázs fontosnak nevezte, miként alakul a kata, valamint az esetleges járulékfizetési és áfa-könnyítések ügye.

Az élőzenei szektor, ha magához is tér jövőre, nehezen belátható, milyen sebességgel lesz képes újraépíteni magát, mennyire fognak az emberek elkezdeni koncertre járni

– mondta a Music Hungary Szövetség elnöke.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik