Kultúra

Felnőtt népmesékben keresnék, mit jelent magyarnak lenni

A magyar népmesékben rejlő, ma is érvényes bölcsességet keresi az Affér Színház készülő, felnőtteknek szóló fantasy-előadásában. Az alkotófolyamat célja, hogy a felfedezett közös értékeken keresztül közelebb kerüljenek a saját maguk és mások magyarságához, miközben a közönséggel együtt járnak körül olyan (nem csak) mesei témákat, mint a hatalom és közösség viszonya, a bátorság és megalkuvás pillanatai, az idősek és fiatalok szerepe a társadalomban, vagy a szerelem összetartó ereje.

Közleményükben azt írják, A király áldozata című előadást közösségi finanszírozásból tervezik megvalósítani. Eddig a teljes költségvetés 24 százaléka gyűlt össze. „Manapság jó sokan és jó hangosan próbálják meghatározni, hogy mit is jelent magyarnak lenni. Ám amikor a napi sajtóból próbáltunk ihletet meríteni – ahogy tettük ezt a Gyakori kérdések című darabunk alkotásakor –, azt láttuk, hogy sokkal inkább arról folyik a vita, hogy ki biztosan nem magyar, mint arról, hogy melyek a közös értékeink” – indokolja a társulat, hogy miért fordult a figyelmük a népmesék felé.

A készülő darab írójával és rendezőjével, Kónya Klárával azután készítettünk interjút, hogy kiderült, társulatával színházi előadás formájában dolgozza fel az őt ért szexuális visszaélések tapasztalatát.

Zaklatás után folyton úgy érzed, mintha le akarnál zuhanyozni
Nemrég Vári György nyilvánosan gyónta meg, hogy fiatal tanárként két tanítványával is visszaélt szexuálisan. Egyikük nyilvánosság elé állt, hogy a kiléte helyett inkább a megoldásokról beszéljünk. Interjú.

Kiemelt kép: Vass László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik