Kultúra

A szakmájukban riválisok, amúgy odavannak egymásért

A 24.hu-n látható először Varsics Péter Így vagy tökéletes című első nagyjátékfilmjének az előzetese. A romkom főhőse, az irodalmár Adrás (Fekete Ernő) csak üldözi a sikert, míg a bestseller szerző Kata (Béres Márta) az olvasók kedvence. Nem éppen a legegyszerűbb kiindulópontja ez a nagy egymásra borulásnak, a történetet ráadásul számos félreértés is komplikálja.

Kifejezett célunk volt, hogy ezzel a filmmel egy olyan romantikus történetet mutassunk be, ami hordoz magában egy jó adag érzelmi igazságot és őszinteséget ellentétben azzal, amit sokszor a műfaj diktálni szokott. Az Így vagy tökéletesben éppen ezért olyan, széles réteget megszólító mozit látok, amely nem csak a szellemességével, a humorával és a kiváló szereplőgárdájával, hanem személyességével is megnyerheti magának a nézőket. Őszintén, mégis szórakoztatóan mesél valódi érzelmekről és mindenkit érintő kérdésekről

– mondta el a rendező, aki Csurgó Csaba forgatókönyve alapján rendezte a filmet.

Fekete Ernő és Béres Márta mellett Lengyel TamásDér Zsolt, Hais Dorottya, Hegedűs D. Géza, Trokán Nóra, Thuróczy Szabolcs, Ónodi Eszter és Gáspár Tibor is feltűnnek a filmben.

Az Így vagy tökéletes december 3-tól látható a hazai mozikban.

Kiemelt kép: Így vagy tökéletes

Ajánlott videó

Olvasói sztorik