Kultúra

Újraválasztották Tompa Gábort az Európai Színházi Unió élére

Újraválasztották Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját az Európai Színházi Unió elnöki tisztségébe – közölte hétfőn a színház sajtóosztálya. A közlemény szerint az Európai Színházi Unió (UTE) Athénba tervezett idei második közgyűlését a járványügyi korlátozások miatt online tartották meg vasárnap. A közgyűlésen a tagszínházak egyhangú szavazással bízták meg Tompa Gábort újabb kétéves mandátummal.

Az UTE új vezetőtanácsot is választott, ennek tagjai: Amalia Kondojanni (Észak-Görögországi Nemzeti Színház, Szaloniki), Nuno Cardoso (Sao Joao Színház, Porto, Portugália), Florian Hirsch (Luxemburgi Nemzeti Színház), Irina Tokareva (Sztanyiszlavszkij Elektrotyeatr, Moszkva, Oroszország) és Francisca Carneiro Fernandes (Porto, Portugália).

Tompa Gábor elmondta, folytatni szeretné a két éve elkezdett munkát, a nemzetközi együttműködési programok és projektek minél hatékonyabb gyakorlatba ültetését, a rendszeres nyári akadémiák, művészeti csereprogramok és workshopok szervezését, továbbá kiemelten fontosnak tartja, hogy évente sor kerüljön az Európai Színházi Unió fesztiváljára, amelynek 11 év szünet után 2019-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színház adott otthont.

Az idén 30 éves Európai Színházi Uniót 1990-ben alapította Jack Lang francia kulturális miniszter és Giorgio Strehler, a milánói Piccolo Teatro igazgatója. A szervezet a nemzetek közötti együttműködés fenntartható formáit hozza létre, melyek a mai társadalmat kritikusan szemlélő projektekben teljesednek ki. A szervezetnek olyan igazgatói voltak, mint Zsámbéki Gábor, aki Strehler halála után 2004-ig vezette az UTE-t, Alexandru Darie, a bukaresti Bulandra Színház tavaly elhunyt igazgatója és Ilan Ronen izraeli rendező, a Habima Színház egykori igazgatója.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház 2008-ban lett tagja a 12 színházat, 11 tiszteletbeli tagot és négy egyéni tagot tömörítő szakmai szervezetnek, Tompa Gábort, a színház igazgatóját pedig 2018 májusában az unió budapesti közgyűlésén választották a szervezet elnökévé.

(MTI)

Kiemelt kép: Wikipedia / Horváth László

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.