Kultúra

SZFE: az új vezetés szerint vége a tanköztársaságnak, mindenki nyilatkozzon, kivel van

A Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése – azaz Szarka Gábor kancellár, Novák Emil és Zalán János rektorhelyettesek –közleményt adott ki, melynek értelmében a mai  nappal befejezettnek tekintik a jelenleg működő tanköztársaságot, amit a blokád bevezetésekor hirdettek ki, ha pedig továbbra is folytatják, akkor azt a vezetés már nem tekinti az SZFE részének, hanem magánkezdeményezésnek. A közleményt teljes terjedelmében közöljük:

Mint a közvélemény előtt már ismert, a Színház- és Filmművészeti Egyetem általános rektorhelyettese, Novák Emil és kancellárja, Dr. Szarka Gábor 2020. október 4-én 8 pontos válságkezelési csomagot jelentett be az SZFE körül kialakult helyzet átfogó rendezése érdekében. A hallgatók és az Egyetem sztrájkbizottsága az Egyetem kompromisszumos ajánlatát, beleértve a komplex párbeszédre tett kezdeményezést is egységesen elutasították, így ez az ajánlat nem léphetett érvénybe. Miután az Egyetem vezetésének valamennyi egyeztetési kísérlete elutasításra került, ezért az alábbiakat közöljük:

  1. Mivel az Upor László volt általános rektorhelyettes által a 2020. szeptemberi tanévnyitón bejelentett »tanköztársaság« elnevezésű oktatási modell mostanra teljes egészében szétzilálta az Egyetem belső működését és lehetettlenné tett minden párbeszédet, ezért a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése a „tanköztársaságot” a maga részéről amai nappal befejezettnek tekinti, attól a továbbiakban elhatárolódik, annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítja.
  2. Amennyiben a »tanköztársaság« a mostani bejelentés ellenére sem fejezi be tevékenységét, úgy az SZFE azt immár az Egyetem keretein kívül működő, magánkezdeményezésű szerveződésnek tekinti, képviselőjeként pedig a további tájékoztatásig az azt meghirdető Upor Lászlót és a hallgatókat képviselő Csernai Mihályt tekinti.
  3. Az Egyetem valamennyi munkavállalóját, oktatóját és hallgatóját a következő napokban levélben keressük meg, hogy nevüket is vállalva nyilatkozzanak a kialakult helyzetről, az SZFE vezetésével való együttműködési szándékukról.
  4. Az Egyetem létesítményei fokozatosan a »tanköztársaság« bejelentése előtti működési rendre állnak vissza, melyről az Egyetem kancellárja az üzemeltető útján gondoskodik.
  5. Az SZFE vezetése kiáll az egyetemi autonómia Alaptörvényben rögzített értéke mellett. Miután az SZFE Szenátusa a modellváltáskor saját elhatározásból, és minden külső kényszer nélkül mondott le, ezzel a cselekedetével önmaga sodorta veszélybe az Egyetem autonómiáját. Az egyetemi autonómia alaptörvényben rögzített elveit figyelembe véve a lehető legrövidebb időn belül orvosolni fogjuk a Szenátus autonómiát sértő lépését, és a megújulás jegyében legkésőbb 2021. január 30-ig megtartjuk a szenátusi választásokat.

Budapest, 2020. október 13-án

Dr. Szarka Gábor kancellár
Novák Emil mb. általános rektorhelyettes
Dr. Zalán János mb. oktatási rektorhelyettes

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik