Kultúra

Thornak és Odinnak szentelt, 1200 éves templomot tártak fel

A skandináv mitológia isteneinek, köztük Thornak és Odinnak a tiszteletére emelt, 1200 éves pogány templom maradványait fedezték fel a régészek Norvégiában. A szakemberek szeptemberben tárták fel az épület alapját a nyugat-norvégiai Oséban, írja a Live Science híre alapján az MTI.

Az egykor 14 méter hosszú, 8 méter széles és 12 méter magas faépületet a 8. század végén emelhették és imádkozásra, valamint áldozatbemutatásra használhatták a nyári és a téli napfordulók idején. A Bergeni Egyetemi Múzeum régésze, Soren Diinhoff szerint ez az első óészaki templom, amelyet felfedeztek az országban.

Az északiak a 6. században kezdtek az isteneknek szentelt épületeket emelni. Ezek sokkal összetettebbek voltak, mint azok az egyszerű, gyakran szabadtéri helyszínek, amiket korábban az óészaki istenek imádására használtak. A régészek az állatáldozat bemutatásáról árulkodó csontmaradványokat, valamint a vallási lakomák fogásainak elkészítésére használt tűzrakó helyeket is azonosítottak az osei lelet körül.

Az óészaki vallás a 11. században kezdett hanyatlani, amikor a norvég uralkodók a kereszténységet kényszerítették rá a térség lakóira. Ekkor pusztították el az osei templomhoz hasonló épületeket, hogy alattvalóik az új keresztény templomokba menjenek imádkozni.

Kiemelt kép: Thor (2011), forrás: InterCom

Ajánlott videó

Olvasói sztorik