Kultúra

Az SZFE oktatási rektorhelyettese: Az egyetlen megoldás, ha a felek leülnek egymással

„Az egyetlen megoldás, ha a felek leülnek egymással és lépésről-lépésre megpróbálnak valamiféle kompromisszumra jutni”, nyilatkozta Zalán János, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) újonnan kinevezett oktatási rektorhelyettese pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

De ez csak akkor érvényes, ha a feleknek valóban az az érdeke, hogy megoldás szülessen. Amennyiben nem így van, az egy teljesen más térbe viszi a diskurzust, arról én nem szeretnék beszélni

– mondta.

Zalán szerint a tárgyalások kezelhetnék az olyan kérdéseket is, hogy mi lesz addig, amíg a megállapodás megszületik, vagyis mi történik az oktatással, a hallgatókkal, az oktatókkal, miként tudnak közeledni az álláspontok.

Nehéz megjósolni, mi lesz az oktatással. A feleknek ezért is kellene leülniük, hogy lehetőleg ne legyen fennakadás jogi értelemben sem, és a hallgatók ne veszítsék el ezt a félévet. Amennyiben az én személyem a megállapodás problémája, akkor a hallgatók forduljanak a fenntartóhoz. De valakivel próbáljanak beszélgetni, mert jelenleg azt tapasztalom, hogy az informális és formális csatornákon történő megkeresésre a válasz jelen pillanatban az, hogy nem tárgyalnak

– tette hozzá.

Elutasították az SZFE új vezetésének ajánlatát a hallgatók
Szarka Gábor kancellár arra készül, hogy október 8-án az SZFE Vas utcai épületében megkezdi a munkáját.

Zalán János elmondta, mindenki ugyanúgy, az oktatási krediteknek és a jogszabályoknak megfelelően végezheti a munkáját, oktathat, tanulhat, mint ahogy azt az egyetem előzőleg kérvényezte az Oktatási Hivatalnál.

Arra kaptunk felhatalmazást, hogy a jövőt építsük, hogy a programokról folytassunk diskurzust. Számos kidolgozott terv van a fejünkben, amit meg kellene vitatni az SZFE kiváló munkatársaival, elméleti szakembereivel, művészeivel, az oktatókkal.

Elhangzott, hogy a rektorhelyettes megérti a hallgatók álláspontját, de nyitottnak kellene lenniük a párbeszédre, és legalább meghallgatniuk a felvetett javaslatokat, „ez sokat lendítene az ügyön”.

Zalán János kitért arra, hogy bár nem az ő kompetenciája ezt bejelenteni, tudomása szerint a fenntartó már megtalálta azt a helyszínt, ahol az SZFE kancellárja, Szarka Gábor volt ezredes megkezdheti a munkát.

Ahogy korábban mi is megírtuk, Szarka Gábor ígéretéhez híven csütörtök reggel elment a diákok által blokád alá vett SZFE-re. A diákok, akik csütörtök reggelre megerősített őrséggel készültek, nem engedték be, ugyancsak ígéretükhöz híven. Szarka azért kísérelt meg bejutni az épületbe, mert állítása szerint csak ott tudja aláírni az intézmény dolgozóinak fizetési papírjait, ám a hallgatók és az SZFE bérszámfejtéssel foglalkozó munkatársa már korábban jelezték, hogy ez szerintük nem igaz.

A hallgatók felajánlották Szarkának, hogy a dokumentumokat kihozzák, amiket az utcán aláírhat, de Szarka ebbe nem ment bele. Mint mondta, mindenki meg fogja kapni az elmaradt fizetését, de egy olyan helyen fogja aláírni a dokumentumokat, amit a kuratórium jelöl ki neki. Emellett felolvasott egy közleményt, miszerint a kuratóriummal egyetértésben elutasítja az egyetemfoglalást. A tanulmányi félév elismerésének sorsa szerinte az oktatók kezében van, az SZFE vezetése nem vállal felelősséget az oktatás színvonaláért. Az SZFE új vezetése ehelyett mostantól az egyetem teljes megújítására koncentrál.

Az SZFE hallgatói ezt követően sajtótájékoztatót tartottak, ahol elmondták, fenntartják az egyetemfoglalást, ennek megszüntetését továbbra is az eddigi követeléseik teljesítéséhez kötik. Hozzátették, rendszeresen készítenek kérdőíveket arról, hányan támogatják a hallgatók közül a blokádot. A legújabb kimutatás szerint, melyet 283-an töltötték ki a 353 nappali tagozatos diákból, 80 százalék elfogadhatatlannak tartja a kuratórium eddigi tevékenységét, 89 százalék szerint az egyetem korábbi autonómiája teljesen elveszett, és 95 százalék szerint pedig fenn kell tartani az épületek blokádját.

Az új kancellár megjelent az SZFE-n, nem engedték be
Szarka Gábor megjelent, nem engedték be, felolvasott egy nyilatkozatot.

(MTI)

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik