Kultúra
Bezárt mozi New Yorkban

Scorsese és Clint Eastwood is pénzt kérnek az amerikai mozisoknak

Féltik az amerikai mozik jövőjét, ezért írtak az Egyesült Államok szenátusának címzett nyílt levelet Hollywood nagynevű rendezői. Több mint 70 rendező és producer írta alá a dokumentumot, köztük Martin Scorsese, Clint Eastwood és James Cameron. Az amerikai mozisok szakszervezete és a rendezői kamara közös levelében szövetségi támogatást sürgetnek a moziknak, amelyek márciusban egységesen bezárni kényszerültek a koronavírus-járvány miatt.

Számos mozi nyár végén újranyitott, azonban a legnagyobb városokban, így New Yorkban és Los Angelesben továbbra is zárva tartanak a vetítőhelyek. Mint a nyílt levél szerzői írják, a kieső bevétel miatt sok mozi önerőből nem tudja kigazdálkozni a működését, és biztosan bezárásokra lehet számítani. A levélben az áll, a mozik közel 70 százalékát fenyegeti a csődeljárás.

A mozi nélkülözhetetlen területe az amerikai tehetségek és a kreativitás kibontakoztatásának. Most mégis féltenünk kell a jövőjét

– idéz a levélből a Guardian.

Továbbra is a Tenet miatt mennek moziba az amerikaiak
A film globális bevétele elérte a 280 millió dollárt, ami normális esetben nem lenne túl sok.

Kiemelt kép: Bezárt mozi New Yorkban (fotó: VANESSA CARVALHO / BRAZIL PHOTO PRESS / Brazil Photo Press via AFP)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.