Kultúra

India legnagyobb filmintézetének hallgatói is kiálltak az SZFE mellett

India legnagyobb filmes intézménye a Film and Television Institute of India (FTII), amely 1960-as megalapítása óta Bollywood és az indiai tévézés számtalan tehetségét adta. A filmintézet hallgatói közleményben álltak ki a Színház- és Filmművészeti egyetem autonómiája mellett.

Elfogadhatatlan számunkra az Egyetem autonómiájának felszámolása.

A művészeti képzéshez elengedhetetlen a véleménynyilvánítás szabadsága. A színházi és filmes intézmények csak demokratikus és szabad térben tudnak létezni és működni.

Nekünk, hallgatóknak fel kell emelni a szavunkat a tekintélyelvűség ilyen szintű megnyilvánulásával szemben.

Mi, mint a Film and Television Institute of India hallgatói elítéljük a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának megcsorbítását és működésének ellehetetlenítését.

Támogatjuk a hallgatókat és mindazokat, akik az akadémiai és művészeti függetlenség mellett állnak ki

– idézi a Színház Online a hallgatók közleményét.

Az SZFE-n kialakult patthelyzet jelen pillanatban úgy áll, hogy október elsején dolgozói sztárjk kezdődik, valamint lejár a szeptember elején lemondott vezetők mandátuma. A diákok továbbra is fenntartják a blokádot, kedden például nem engedték be az egyetemre a kuratórium által frissen kiválasztott új kancellárt. Lajos Tamás nemrég azt lengette be, hogy ha a bíróság jogszerűnek tartja a sztrájkot, a kuratóriummal alternatív képzést indítanak egy másik helyszínen.

Kiemelt kép: Ivándi Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik