Kultúra

Lengyelországban van a világ legjobbnak választott téglaépülete

Lengyelországban van a világ legjobbnak választott téglaépülete

A Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieslowskiról elnevezett rádiós és televíziós karának katowicei épületét választották a világ legjobb téglaépítészeti alkotásának szerdán a Brick Award 2020 bécsi eredményhirdetésén és díjátadóján. A Wienerberger által először 2004-ben életre hívott pályázatra idén 55 országból 644 projektet neveztek. A nagydíjas mellett további négy kategóriagyőztest és egy különdíjast is választottak.

A Brick Award életre hívásával Wienerberger AG-nek az volt a szándéka, hogy a világon fellelhető új, magas esztétikai minőséget nyújtó téglaépítészeti megoldásokra irányítsa a figyelmet. A díj – amelyet minden alkalommal független zsűri ítél oda –, mára a terület egyik legnagyobb értékkel bíró elismerésévé vált. Idén rekordszámú nevezés érkezett, ezek közül a nyári előválogatáson 50 épület került be a döntőbe.

A döntőbizottság kiemelte, hogy ezúttal különösen izgalmas, modern és kísérletező projektek sorát adták le az alkotók. A változatosságot az is erősítette, hogy téglatípusok egészen széles palettáját használták fel a projektekhez. Mindez egyben azt is közvetíti, hogy a téglára távolról sem csupán hagyományos építőanyagként lehet gondolni. A most díjazott épületek azt tükrözik, hogy a kerámiatégla bátran sorolható a technológiai adottságai és formai lehetőségei révén is a leginnovatívabb építészeti alapanyagok közé. Már csak azért is, mert az esztétikai törekvések mellett képes megfelelni az egyre szigorodó műszaki előírásoknak és komolyabb minőségi követelményrendszereknek is.

 

A Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieślowskiról elnevezett, Katowicében található rádiós és televíziós karának épülete. Fotó: Brick Award (BA)

Idén ­a Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieślowskiról elnevezett, Katowicében található rádiós és televíziós karának épülete nyerte el a zsűri fődíját. Az ingatlan három építészeti iroda, a spanyol BAAS, valamint lengyel Grupa 5 és Małeccy közös munkája. Az alkotás egyben a „Megosztott terek” kategóriának is a győztese lett. A zsűri az egyetemi központ kapcsán kiemelte, hogy markáns, radikális mégis finom felületeket használ. Hangsúlyozták, egészen mélyen rezonál környezetére, s nem bontja meg a sziléziai szénipari történelemmel átitatott katowicei utca szerkezetét. Sötét tónusú, robusztus és nyitott rács homlokzata érzékenyen utal a szénbányászok egykori házaira, otthonaira. Ezáltal nemcsak formálja, de egyben ki is emeli közvetlen környezetét, amelynek egyedi légkört biztosít.

 

MIT Rwanda Workshop Team és a Rwanda Housing Authority által tervezett ruandai faluház. Fotó: Brick Award (BA)

A nagydíjas mellett négy kategóriagyőztest is megneveztek. Az együttélésről szóló szekciót az egyesült államokbeli MIT Rwanda Workshop Team és a Rwanda Housing Authority által tervezett ruandai faluház nyerte. Az ingatlant a megfizethető lakások prototípusaként készítették el, amelynek modern és hatékony architektúráját a helyi igényekhez igazították.

 

Iturbide Studio irodája. Fotó: Brick Award (BA)

A Taller Mauricio Rocha és Gabriela Carillo mexikói építészek által tervezett, Iturbide Studio irodája lett a „Mintha otthon lennél” kategória első helyezettje. A háromszintes házban a különböző terek harmonikusan kapcsolódnak egymásba, összekötve a szinteket a város látképével és közvetlen környezetükkel.

 

Delft város levéltára. Fotó: Brick Award (BA)

A „Közös munka” kategóriában a zsűri a hollandiai Delft város levéltárát választotta a legjobbnak, amit a holland Winhov Office és a dán Gottlieb Paludan Architects iroda álmodott meg.

 

Maya Somaiya könyvtár. Fotó: Brick Award (BA)

A Sameep Padora & Associates stúdió által tervezett, Indiában, Mahárástra tartományban található a Maya Somaiya könyvtár lett az „Eredeti ötletek” kategóriában a legjobb. A térformálás során a téglákat igazán rendhagyó módon használták, amivel egyfajta lebegő tájjá alakították a könyvtár tetejét.

 

Can Jaime i n ́Isabelle nevű lakóingatlan. Fotó: Brick Award (BA)

Különdíjat adott a zsűri a spanyolországi Can Jaime i n’Isabelle nevű lakóingatlannak, amit a spanyol Ted’A Arquitectes iroda tervezett. Az épület azzal érdemelte ki az elismerést, hogy a helyszín a saját erőforrásait használva egy olyan kellemes mikroklímájú oázist hoz létre a lakók számára, ami az év minden szakában élvezhető.

 

A Brick Awardnak már komoly hazai vonatkozása is akad. A Cságoly Ferenc és Keller Ferenc által tervezett, a pécsi Barbakán tér 5-6. alatt található lakó- és irodaépület ugyanis 2006-ban a fődíjat, vagyis a zsűri nagydíját nyerte el.

Olvasói sztorik