Kultúra

Ascher Tamás szerint nem igaz, hogy rektorként kirúgott egy tanárt politikai nézetei miatt

Nyílt levélben reagált Ascher Tamás arra az Origón megjelent interjúra, melyben Balogh Erika színésznő azt állította, férjét, Pintér Tamást politikai nézetei miatt, megalázó módon rúgták ki a Színház-és Filmművészeti Egyetemről 2006-ban, miután Ascher lett az intézmény rektora.

A színésznő elmondása szerint férje akkor már negyven éve tanított az akkor még főiskolán, amikor Ascher kinevezése után nem sokkal, egy délután felhívta a titkárnő azzal, hogy „nem kell másnap reggel 8-ra jönnie a főiskolára tanítani a tanár úrnak, mert nyugdíjazták”.

Az eltávolítás oka nyilvánvaló volt. Ezt meg is mondták neki, közölték vele, hogy rossz oldalra állt. Nem sokkal korábban a december 5-ei kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán ugyanis felállt a pódiumra a Fidesz – MPSZ nagygyűlésén. Nyilvánvaló, hogy emiatt rúgták ki

– nyilatkozta a lapnak Balogh Erika.

Hozzátette, azóta sem kért senki bocsánatot, sőt, mikor 2012-ben Pintér meghalt, felesége felhívta a főiskolát,  kérte, hogy tegyék ki a fekete zászlót, amire azt válaszolták, hogy már úgysem emlékszik rá senki.

Soha nem mondanék ki ilyen hülye mondatot: a rossz oldalon állsz. Oroszlánt én is – mint mindenki- nagyon…

Közzétette: Tamas Ascher – 2020. szeptember 23., szerda

Asher nyílt levelében azt írja, soha nem mondana ki ilyen hülye mondatot, hogy a rossz oldalon áll valaki. Pintért, aki a tanára volt, nagyon szerette, később sok munkára hívták Kaposvárra.

Fogalmam sem volt,melyik oldalon áll, sem ő, sem Balogh Erika. Ki figyel erre egy 40 éve vívást, lovaglást, ilyesmiket tanító sportember esetében? Kit érdekelnének esetleges politikai nézetei? Vagy,ami még nagyobb hülyeség volna, a felesége nézetei? – a fura az, hogy eddig számomra normálisnak tűnő emberek is elhiszik ezt. Nyilvánvaló, Pintér büszkeségét sérelem érte, ő maga költötte ezt a változatot. Balogh Erika szinte mindenre pontatlanul emlékszik, még a dátumra is, a »megalázásra« is

– írja Ascher, majd hozzáteszi, Pintér nem kirúgva lett, hanem nyugdíjazta az intézmény 65-66 éves korában.

Ekkoriban már nemigen kérték az osztályfőnökök a közreműködését, ennek is volt biztosan oka. Egy jobban dotált egyetem megengedhette volna magának, hogy érdemeire való tekintettel még tartsuk állásban továbbra is, nyugdíj-kora ellenére, de nagyon szegények voltunk

– teszi hozzá, megemlítve még pár neves tanárt, akit ugyanígy nyugdíjazni voltak kénytelenek, mint Bálint András vagy Benedek Miklós.

Szerinte a Balogh Erika által elmesélt többi részlet is mind csúsztatás, soha nem volt telefonálás,hogy „holnap már ne gyere be tanítani”. Ascher közzétette a Pintérhez írt egykori levelét is, mely szerinte bizonyítja az igazát, „hogy a megalázásról is mondjunk valamit”, ez alább olvasható:

Közzétette: Tamas Ascher – 2020. szeptember 23., szerda

Ascher azt állítja, igenis kint volt a fekete zászló az egyetemen Pintér halálakor, és az egyetem honlapján is megemlékeztek róla.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik