Kultúra

Az Aranyélet vezető írója nemzetközi sorozaton dolgozik

Krigler Gábor a magyar sorozatipar egyik legfontosabb alakja, aki vezető íróként, illetve az HBO Europe kreatív igazgatójaként részt vett a Társas játék két, valamint a Terápia és az Aranyélet, három-három évadában is. Tavaly januárban azonban otthagyta az HBO-t, hogy szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt megalapítsa saját produkciós cégét, a Joyrider Televisiont.

Friss hír, hogy a Joyridernek összejön az első nemzetközi koprodukciója: a szerb Firefly gyártócéggel közösen készítik majd a Frust című sorozatot. A sztori egy küszködő íróról szól, aki véletlenül megöl egy, a környékbelieket terrorizáló, agresszív drogdílert. Egy csapásra anonim szupersztárrá válik a közösségi médiában, és úgy dönt, folytatja önbíráskodó hadjáratát, ám szenved attól, hogy nem fedheti fel kilétét. A Frust alapötletét Srdjan Vuletic boszniai forgatókönyvíró találta ki, akinek első játékfilmje a Torontói Filmfesztiválon debütált. A sorozat hat 50 perces epizódból áll majd, és 2021-ben mutatják be.

Krigler Gáborral készült tavalyi podcastunkat itt hallgathatják meg:

Krigler Gábor: Olyan sorozatokat akarok csinálni, amik megosztják az embereket
Az HBO egykori kreatív producere az Aranyélet vezető írója is volt. A magyar sorozatok egykori bénaságáról és ígéretes jövőjéről beszélgettünk a Sorozatlövő podcastban.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik