Kultúra

Piacozás közben is világzenei fesztiválba csöppenhetünk

Sokadik hónapja tart a járványhelyzet, és bár jelenleg sokkal jobban terjed a vírus, mint tavasszal, úgy tűnik, az embereknek így is igénye van a szórakozásra, a különböző programokra, kulturális eseményekre. Kár lenne azonban úgy tenni, mintha minden rendben lenne, és ezt az egyes rendezvények szervezőinek is érdemes szem előtt tartaniuk. A Budapest Ritmo is az idén új formában várja az érdeklődőket.

Világzene, magyarokkal

A Budapest Ritmo világzenei fesztiválként vonult be a köztudatba, sok külföldről meghívott előadóval, na meg az itthoni zenészekkel. A rendezvényt idén is megtartják, október 9. és 10. között, azonban külföldi fellépők nélkül. Ezt a döntést a szervezők viszonylag hamar meghozták, ez azonban nem jelenti azt, hogy hiány lenne világzeneiségből. Weyer Balázs, a Budapest Ritmo alapító szervezője szerint attól függetlenül, hogy mi nem látjuk annak, itthon is van világzene, elég csak Lakatos Mónikára vagy a ¡Nosnachra gondolnunk. Az idén Budapest Ritmo Piknikre névre keresztelt esemény helyszínei a Hunyadi tér, a Rákóczi tér, azok piacai, valamint a Millenáris lesznek.

Weyer szerint annál, hogy szabadtéren rendezik meg a fesztivált, már csak az lenne biztonságosabb járványügyi szempontból, ha meg sem tartanák. A piacok környékére részben azért esett a választás, mert oda amúgy is járnak az emberek, és eleve fokozott elővigyázatossággal működnek.

Az is fontos volt emellett, hogy a piac hangulathoz nagyon jól tud csatlakozni a rendezvény, mint ahogy a múltban is sokszor zenéltek a piacokon. Az erdélyi Fekete-tó piacon még van is ennek valami maradványa, de alapvetően ez ma már nem jellemző.

Gasztronómiai együttműködést azonban nem terveznek a szervezők, egy ilyen helyzetben szerintük rizikós lenne a tömeges kóstolgatás.  Hogy mi lesz akkor, ha a fesztiválig szigorítanak a járvány elleni védekezésen? Weyer azt mondja, már csak akkor változtatnak bármit, ha általános rendezvénytilalmat hoznak vagy bezár a piac. Amivel számolnak, az a szabadtéri létszámkorlát, valamint az esetlegesen kötelező maszkviselés akár kültéren is.

A Romano Drom koncertje a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében rendezett Budapest Ritmo fesztiválon az Akvárium klubban 2019. október 4-én. Fotó: Mónus Márton /MTI

A fesztivál megy a nézőhöz

A Budapest Ritmótól egyébként nem idegen ez a fajta megközelítés. A fesztivált minden évben egy nulladik nap nyitja a Szimplában, ahová ugyanúgy kitelepül néha egy kisebb piac, és nem az emberek mennek a fesztiválhoz, hanem fordítva. Ráadásul a szervezők szerint az, hogy az idén ingyenes rendezvényen csak hazai előadók lépnek fel, jól kapcsolódik a piacozás tematikájához.

Vegyél helyit, hallgass helyit. Ez egy ilyen korszak, ahol mindennek, embernek, árunak, zenének a mozgása is korlátozott, ezért ahhoz nyúlsz, ami közel van, amiben fel tudod ugyanúgy fedezni a szépséget

– mondja Weyer. A szervezők így nemcsak arra számítanak, hogy az érdeklődők eljönnek a koncertre, hanem hogy az emberek piacra menet vagy onnan kijöve is belefutnak majd.

Hogy jövőre vissza lehet-e állni a rendes kerékvágásba, nem tudni, de Weyer Balázs szerint erre kicsi az esély. Bár egyes elemeket szívesen megtartanának a szervezők az idei, rendhagyó Budapest Ritmo Piknikből, annak azért nem örülnének, ha ugyanolyan formában lehetne csak megtartani, mint most.

Fél éve arra sem számítottunk, hogy ez lesz. Úgy látom, hogy mindenki arra készül, hogy a következő év még nem lesz normális, sem a nyári fesztiválok, sem a koncertek terén. Olyan évre, mint ami 2019-ben volt, nem számít senki, talán az ideinél kicsit jobbra.

Kiemelt kép: A Zűrös Banda nevű zenekar a Budapest Ritmo világzenei fesztivált népszerűsítő gerillakoncertet ad a fővárosi 2-es villamoson 2016. október 6-án. Fotó: Balogh Zoltán /MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.