Kultúra

„Aki nem foglal állást, az az erőszaktevők mellett teszi le a garast” – írják a református egyetem hallgatói az SZFE-ügyről

Mind világi, mind keresztény értékek alapján elutasítjuk az SZFE-vel történteket – olvasható a jelenlegi hallgatók és az öregdiákok közös szolidaritási nyilatkozatában.

„Alulírottak, a Károli Gáspár Református Egyetem egykori és jelenlegi polgárai támogatjuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit és oktatóit” – ezzel a felütéssel kezdődik az a szolidaritási nyilatkozat, melyet már több százan aláírtak, vette észre a szinház.online.

A jelenlegi hallgatók és az öregdiákok a közös nyilatkozatban azt írják, az egyetem alapító okiratában szerepel, hogy az intézmény elkötelezett az erkölcsi és szellemi értékeket öntudatosan vállaló ifjúság nevelése mellett. „Ezért is fontos most felszólalnunk, hiszen az egyetemi autonómia védelme olyan erkölcsi feladat, mely keresztény-keresztyén és világi értékeket magunkénak vallókként is közös ügyünk.

Aki egy ilyen konfliktusban nem foglal állást, az az erőszaktevők mellett teszi le a garast

– írják.

Hangsúlyozzák, hogy az egyetemi autonómia a felsőfokú oktatási intézmények működésének alapeszméje. „Korlátként jelenik meg az oktatást irányítók számára, megszabja az intézmények szakmai életébe való beavatkozás terjedelmét. Az egyetemi autonómia védőernyő. Az intézmények behatástól való mentességüket hivatott biztosítani, melyből a tanítás és a tanulás szabadsága, az önkormányzatiság szárba tud szökkenni” – olvasható a nyilatkozatban. Hozzáteszik: „A keresztény értékek szerint pedig azt mondhatjuk, hogy szabadnak és önrendelkezőnek teremtette Isten az embert.

Tehát mind világi, mind keresztény értékek alapján elutasítjuk az SZFE-vel történteket. A jelenleg zajló folyamatok nem segítik a keresztény értékrend vagy az egyház úgynevezett kiengesztelődését a modern szabadságigénnyel. Tekintélyuralom és erőből átvitt átalakítás helyett valódi párbeszédre volna szükség az érintettekkel

– zárul a nyílt levél.

Kiemelt kép: Sopronyi Gyula

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik