Kultúra

Újabb bojkottal néznek szembe a Mulan forgalmazói

A Disney Mulan című élőszereplős filmje újabb bojkottal néz szembe, mert a stúdió a film elkésztésében vállalt szerepéért egyebek mellett Hszincsiangnak is köszönetet mondott, annak a kínai régiónak, amelynek hatóságait az etnikai kisebbségek elnyomásával vádolják.

A korábbi animációs filmből élőszereplőkkel újraforgatott kalandfilm főhőse, Mulan, egy kínai lány, aki a családja becsületének védelmében apja helyébe lépve, férfinak öltözve vesz részt a háborúban. A filmet márciusban mutatták volna be, de a világjárvány miatt ezt többször is el kellett halasztani. A Disney végül augusztus elején úgy döntött, saját streamingszolgáltatóján, a Disney Pluson teszi emelt áron hozzáférhetővé a filmet az Egyesült Államokban és néhány más országban szeptember elejétől.

Egyre többen bojkottálják az új Mulan-filmet, mert egy részét kínai átnevelőtáborok mellett vették fel
Kína Hszincsiang tartományában körülbelül 1 millió embert, főleg muszlim ujgurokat tartanak fogva.

A nézők észrevették, hogy a produkció nyolc kínai kormányzati szervnek, köztük Hszincsiang régiónak is köszönetét fejezte ki, amelynek kormányát azzal vádolják, hogy tömegesen internálja az etnikai kisebbséghez tartozókat. A film forgatása számos helyszínen, köztük Hszincsiang több vidékén zajlott a médiajelentések szerint. A stúdió többek között a turpani közbiztonsági hivatalnak is köszönetet mondott a film végén megjelenő feliraton. A Hszincsiang keleti részén fekvő városban a dokumentumok szerint számos internáló tábor működik.

A Mulan elleni, közösségi médián, köztük a Twitteren terjedő bojkottfelhívást megelőzte egy tavalyi bojkottkezdeményezés, amelyet az váltott ki, hogy a film főszereplője, Liu Jifei egy nyilatkozatában támogatta a hongkongi rendőrséget, amely fellépett a demokráciáért tüntetők ellen.

Karót nyelt szuperhősfilmmé silányult az élőszereplős Mulan
Nagyon kívánja a mozivásznat, de sótlan és száraz lett az új Mulan. Kritika.

(MTI)

Kiemelt kép: CHRIS JUNG / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik