Kultúra

Ha már úgysem mehetünk sehová, utazzunk együtt a múltból a jövőbe

Tévéműsorok, ha utazni vágysz.

Az idei év mintha kicsit visszarepített volna minket az időben. Abból a szempontból legalábbis, hogy úgy érezhetjük, az utazás, a világ bejárása most ismét olyan álomnak tűnik, mint néhány évtizeddel ezelőtt, amit egyszer, valamikor, talán majd valóra váltunk. Akkoriban úgy tűnt, egy kisebb csoda kellene hozzá: a határok zárva voltak, és rengeteg pénzbe került egy külföldi utazás. Az árak azóta sokkal elérhetőbbek lettek, és kinyílt a világ. Csakhogy most ideiglenesen, ki tudja meddig, úja bezáródtak a határok.

Az elmúlt évtizedekben nem csak fizikai világ nyílt ki, hanem a virtuális is. Először a tévécsatornáink száma szaporodott meg annyira, hogy már az egy esti program, ha csak végiglapozzuk az összeset, ha pedig lenne még heti műsorújság, akkora lenne, mint egy régi telefonkönyv. A túl nagy választék miatt már szinte minden családban több tévé van, hogy a gyerekek akkor is rajzfilmezhessenek, amikor apa a szezon legfontosabb meccsén izgul, anya pedig bekucorodna a kedvenc sorozata elé. Praktikus és kényelmes így, csakhogy teljesen felszámolja a közösségi tévézés élményét.

Emlékszünk még, milyen volt, amikor mindenki ugyanazt nézte esténként? Együtt próbáltunk rájönni, hogy ki lehet a gyilkos, együtt szurkoltunk a kacskaringós sorsú szerelmeseknek, hogy végre összejöhessenek, együtt méltatlankodtunk Jockey Ewing újabb mocskos húzásán és együtt nevettünk századszor is ugyanúgy Bud Spencer és Terrence Hill pofonjain, mintha először látnánk őket. Persze, erős túlzás, hogy régen minden jobb volt, de azért vannak dolgok, amikkel kapcsolatban jogos a nosztalgia.

Jó hír, hogy napjaink technológiájának köszönhetően úgy nyúlhatunk vissza a múlthoz, hogy csak a jó dolgokat hozzuk el belőle a jövőbe. Van már olyan szolgáltatás, ami segít kiválasztani a milliónyi műsor közül azokat, amelyek elé az egész család szívesen leül. És ha már nem tudunk elmenni világot látni, mi lenne, ha a kanapén utazna együtt a család?

Tudatos tévé a Vodafone-tól

A tévézést elősegítő Vodafone TV összegyűjti és rendszerezi nekünk azokat a műsorokat, amelyek tényleg érdekelnek bennünket. A személyes ajánlórendszer mellett – ami segít a válogatásban – az adást bármikor meg lehet állítani, ha kiszaladnánk valamiért, vagy akár útközben a mobilunkon rögzíteni is tudjuk kedvenc műsorainkat, hogy aztán otthon, kényelmesen, amikor ismét úgy döntünk, vissza tudjuk nézni.

Utazzunk egyszerre a térben és az időben! Nem véletlen, hogy a Múzeumi rejtélyek című sorozat több ismeretterjesztő csatornán, így a Discoveryn, a Viasat Historyn, és a Travel Channelen is fut. Don Wildman a világ múzeumait járja, hogy egy-egy fura kiállított tárgyon keresztül, néha vicces, máskor félelmetes, olykor felemelő vagy szívszorító, de minden esetben valódi történeteket meséljen el. Valamennyi adás több témát is szolgáltat, amit aztán később, mondjuk vacsora közben alaposan ki lehet beszélni.

Apropó vacsora! Mi lenne, ha nem csak megnéznénk, de meg is kóstolnánk a világot? A TV Paprikán futó Olasz városok, olasz ízek című sorozatban Gino D’Acampo mesterszakács járja be hazája, Olaszország tájait, és nem csak a gasztronómiáját, de a történelmét és a kultúráját is bemutatja. Tökéletes program egy közös főzés előtti lazításhoz.

Ha pedig már jóllaktunk, szálljunk fel Joel Sartore amerikai természetfotós bárkájára. Sartore huszonöt éve vezeti a National Geographic The Photo Ark (Fotóbárka) című projektjét. Az elnevezés Noé bárkájára utal, a projekt célja ugyanis a Föld kihalófélben lévő, illetve veszélyeztetett állatfajainak megörökítése és megmentése. Miközben Sartoréval bejárjuk a világ minden táját, különleges, fenséges és gyönyörű állatokat csodálhatunk meg.

Egy várost csak akkor lehet igazán megismerni, ha évekig, évtizedekig él benne az ember. Vagy az ott élő emberek szemén keresztül. Mi van például Madridban, egy tengerrel majdnem teljesen körbevett ország szárazföldjének kellős közepén álló fővárosában a focin, a parlamenten és a királyi családon kívül?

Végül használjuk ki a virtualitás előnyeit, és utazzunk oda, ahová a valóságban még vagy száz évig biztosan nem fogunk. Irány, a Mars! A Filmbox Premiumon futó, A küldetés című francia sorozat az első, emberes Mars-expedícióról szól. Azonban alig landolnak, az első emberek a Marson rájönnek, hogy valójában nem is ők az elsők. Lebilincselő alkotás, amit a nagyobb gyerekek is együtt nézhetnek a szüleikkel, és együtt bogozhatják ki az izgalmas rejtélyt.

Szponzorált tartalom

A cikk a Vodafone támogatásával készült.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik