Kultúra

Lemondta a részvételt Vidnyánszky fesztiválján a híres német színház

A Berliner Ensemble közleményben indokolta lépését.

Nagy megdöbbenéssel figyeljük a budapesti színházi szcéna legutóbbi fejleményeit. A hírneves Színház- és Filmművészeti Egyetem vezető pozícióinak átruházása az újonnan alapított kormányközeli Színház- és Filmművészetért Alapítványra gyakorlatilag az egyetem autonómiájának elvesztését jelenti.

– így kezdődik a Berliner Ensemble péntek esti sajtóközleménye, amelyet az SZFE hallgatói önkormányzatának Facebook-oldalán tettek közzé. Az egykor Helene Weigel és Bertolt Brecht alapította színházi társulat azt is tudatta:

Az Orbán-kormány még egy további lépést tesz a kultúra erőltetett uniformizálásának irányába – ez nyilvánul meg a Nemzeti Színház igazgatójának, Vidnyánszky Attilának kuratóriumi elnökké történő kinevezésében is, akinek a magyar színházi szakmára gyakorolt befolyása így ismét tovább nő. Az átalakítás folyamata, amely az egyetem korábbi vezetésének bevonása nélkül zajlott le, minden tekintetben antidemokratikus.

Végezetük rögzítik:

A szolidaritás jeleként a Berliner Ensemble társulata a mai napon lemondta a jövő évre tervezett Medea vendégjátékot a Vidnyánszky Attila által vezetett MITEM fesztiválon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.