Kultúra koronavírus

Közösségi gyűjtésből akarják megmenteni Verdi omladozó villáját

Közösségi gyűjtést indítottak Olaszországban Giuseppe Verdi zeneszerző (1813-1901) sürgős felújításra szoruló villájának megmentésére. Az észak-olaszországi ház a koronavírus-járvány miatt az elmúlt hónapokban csaknem teljesen bevételek nélkül maradt. A 100 ezer euró (35 millió forint) adomány összegyűjtését célzó akciót a zeneszerző örökösei indították a múzeummá átalakított villa restaurálására és az azt övező hathektáros park rendbe tételére. A legkisebb adományozható összeg 10 euró az innamoratidellacultura.it portálon, amelyen a gyűjtés elindult.

A villa Filomena Verdi, a zeneszerző fogadott lánya örököseinek, Angiolo Carrara Verdi és felesége, Manuela birtokában van. A gyűjtést azért indították, nehogy esetleg be kelljen zárni a múzeumot, amelynek tetőzete és homlokzata is sürgős renoválásra szorul – mondta el a La Stampa című lapnak az épületet múzeumként igazgató házaspár.

Verdi 1848-ban vásárolta a Sant’Agata-i villát, melyben  1851-től lakott és komponált számos operát. A villában még megvannak a régi bútorok és Verdi egykori használati tárgyai, köztük egy Fritz márkájú zongora, melyen a zeneszerző A trubadúr és La Traviata című operáit komponálta.

A koronavírus-járvány kezdete óta mélypontra zuhant a múzeum-villa bevétele, a turista- és iskoláscsoportok látogatásait csaknem mind lemondták. Csak március-áprilisban 70 ezer euróval csökkent az emlékmúzeum bevétele a múlt év hasonló időszakához képest.

(MTI)

Kiemelt kép: Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik