Kultúra

Nemi erőszakkal vádolják Cuba Gooding Jr.-t

Több zaklatási ügy is folyamatban van az Oscar-díjas színész ellen.

Egy kedden benyújtott keresetben azzal vádolják Cuba Gooding Jr.-t, hogy 2013-ban megerőszakolt egy nőt a hotelszobájában. Az anonimitását őrző áldozat szerint egy New York-i bárban találkozott az Oscar-díjas színésszel, aki meghívta őt és batárnőjét italokra, majd felhívta őt a szobájába azzal az indokkal, hogy gyorsan átöltözik. Mikor már fent voltak, Gooding állítólag elkezdett előtte vetkőzni, mire a nő ragaszkodott hozzá, hogy szeretne lemenni a barátnőjéhez, és ott megvárni, ám a színész elállta az ajtót, az ágyra lökte őt, tapogatni kezdte, majd megerőszakolta, miközben a nő könyörgött neki, hogy hagyja abba. Gooding ügyvédje tagadta a vádakat, és arra hivatkozott, hogy az elmúlt hét évben semmiféle panaszt nem kaptak ezügyben.

Az állítás, hogy ügyfelem helytelenül viselkedett teljes mértékben nélkülözi az igazságot

– írta a közleményben. Cuba Gooding Jr. nem ez az első ilyen ügye, hat rendbeli szexuális zaklatással vádolják. 2019-ben ártatlannak vallotta magát abban az ügyben, amelyben három nő vádolja, hogy előző évben tapogatta őket egy New York-i klubban.

Kiemelt kép: Johannes Eisele / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik