Kultúra

Komoly pénzt kaphat, aki tud valamit a tigrismentő Carole Baskin eltűnt exférjéről

Igen, arról, akit a Tiger King Joe Exoticja szerint Baskin megetetett a nagymacskáikkal.

Ahogy az a Tiger King című, az év legbizarrabb kisképernyős tartalma címre eséllyel pályázó dokusorozatból már tudja a fél világ, a dollármilliomos Don Lewis 1997-ben tűnt el, amikor még az önjelölt nagymacska-védangyal, Carole Baskin férje volt. Most azonban a rég kihűlt nyomok után eredhet pár szerencsevadász, ugyanis Lewis családja egy ügyvédet bízott meg azzal, hogy derítse ki, mi történt, és aki ebben érdemben segíteni tud, annak 100 000 dollár ütheti a markát. Az új nyomozás részeként a család pert indít Baskin ellen is, hogy rávegyék a hivatalos vallomástételre, illetve elköltöttek némi pénzt arra is, hogy Tampa környéki óriásplakátokon jelezzék, információkat várnak Don Lewis eltűnésével kapcsolatban.

Lewis 1997-ben egy nappal az előtt tűnt el, hogy Costa Ricára indult volna, és soha nem találták meg, 2002-ben hivatalosan halottnak is nyilvánították. Nagymacskamentő parkjukat, mely később Big Cat Rescue néven vált híressé, Baskin még vele közösen nyitotta, naná, hiszen a nő nincstelen volt, mielőtt Lewis felesége lett, akinek viszont komoly vagyona volt, amit előszeretettel költött nagymacskákra, mielőtt a mentésük felé fordult volna. Carole Baskin férje eltűnése után átvette a nagymacskamentés irányítását, és afféle híresség lett az ebben a témában utazók körében, célja pedig mai napig az, hogy felszámolja Amerikában azt a szokást, hogy magánemberek kedvtelésből nagymacskákat tartsanak. Így került szembe a Tiger King főhősével, Joe Exotickal, aki magánállatkertet üzemeltetett Oklahomában. A háborúskodás odáig fajult, hogy Exotic felbérelt valakit, hogy meggyilkoltassa Baskint – legalábbis ezért ül most börtönben. Még szabad éveiben Joe Exotic több alkalommal nyilvánosan azzal vádolta Baskint, hogy megölte a férjét, majd a holttesttét megetette a nagymacskákkal. Mióta azonban Exotic börtönbe került, Baskin nyerésre áll, nemrégiben megszerezte az irányítást Exotic egykori állatkertje felett is.

Baskin nem akarta kommentálni az újraindult kutatás hírét.

Kiemelt kép: Netflix

Ajánlott videó

Olvasói sztorik