Kultúra

Youtuberek hozták újra divatba Phil Collins legnagyobb slágerét

Bár Phil Collins sok nagy slágert jegyez, első nagy szólósikere, az In The Air Tonight a legtöbbet idézett dala, a védjegyszerű dobszólóval együtt. Most a dal újra felkerült a slágerlistákra, csaknem negyven évvel azután, hogy megjelent, köszönhetően egy YouTube-videónak, és a múlt héten harmadik volt az iTunes listáján. A dalnak illetve konkrétan a dobszólónak a youtuber ikerpár, Fred és Tim Williams szentelt egy videót két hete, mely már több mint 3 millió megtekintésnék jár. A Twinsthenewtrend YouTube-csatornára feltett videókban a 22 éves ikrek a reakciójukat filmezik le, amint először hallgatnak egy ismert slágert. Kezdetben csak hiphop-slágerekkel foglalkoztak, de azóta nyitottak más irányzatok felé, és Frank Sinatra, Dolly Parton vagy a Queen mellett fehér előadók klasszikus slágereire is reagálnak.

„Mivel feketék vagyunk, és senki sem várja tőlünk, hogy ilyen zenéket is hallgatunk” – mondták a CNN által készített interjújukban, hozzátéve, hogy manapság a fiatalok nem lépnek ki a komfortzónájukból, és nem elég nyitottak már zenei stílusokra. A dal egyébként számtalan filmben, reklámban, sorozatban is hallható volt az elmúlt évtizedekben, de most egy virális videó hozta vissza újra a köztudatba, írja a Deadline.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik