Kultúra

Két hónapra egy lugast költöztetnek az Andrássy útra

Az október 18-ig tartó projektben kiülők és betonra festett társasjátékok kerülnek a szervízút egy szakaszára.

Az Andrássy út ugyan a Világörökség része, a változatos állapotú épületállományát, a rajta végigfutó forgalmat, illetve a szervízutak mellett néha feltűnő műfű szőnyeget látva az ember nem feltétlenül gondol arra, hogy a város egykor gyönyörű sugárútján sétál végig.

Ezen a helyzeten próbál javítani a Budapesti Városarculati Központ (BVA) új projektje, melynek keretében két hónapra lezárják az útvonal Oktogon és Kodály körönd közti szakaszát, hogy alig két hónapra jóval barátságosabbá tegyék.

Az első játékok lassan elkészülnek. Fotó: Rab László / BVA

A parkoló autók helyére lugasok és kiülők, valamint betonra festett társasjátékok kerülnek, ahol a következő napokban a FabLab fenyőből készülő városi bútorain pihenhetnek majd az erre járók, ezek, illetve a játékok ötletét pedig a MOME fiatal építészei, illetve a Képzőművészeti Egyetem grafikusai adták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik