Kultúra

Nia DaCosta lesz a Marvel történetének első fekete női rendezője

Nia DaCosta rendezi majd a Marvel Kapitány második részét, ezzel ő a Marvel első fekete női rendezője – számolt be a Variety. DaCosta az első rész után leköszönő Anna Bodentől és Ryan Flecktől veszi át a feladatot, akik nem vesznek részt a folytatás elkészítésében.

A Disney és a Marvel egy feltörekvő új forgatókönyvírót, Megan McDonnellt kérte fel a szkript megírására, aki ugyanakkor már bizonyíthatott Marvel-fronton, ő írta ugyanis a szintén Marvel-hős Skarlát Boszorkányról szóló WandaVízió című minisorozatot, amely hamarosan debütál a Disney Pluson.

DaCosta a negyedik nő és az első fekete nő, aki filmet rendez a Marvelnél. A 30 éves filmes karrierje a Tessa Thompson főszereplésével készült Little Woods című 2019-es független filmmel indult és ő jegyzi az októberben a mozikba kerülő Kampókéz című horrort.

A 2019-es Marvel Kapitány volt a Marvel első női főszereplővel forgatott szuperhősfilmje, a mozi világszerte 1,1 milliárd dollárt termelt a stúdiónak. Túl sok részletet nem tudni a folytatásról, csak annyit, hogy az 1990-es évek helyett napjaikban fog játszódni és a főhőst ismét Brie Larson alakítja. A jelenlegi tervek szerint a film 2022. július 8-án kerül a mozikba az Egyesült Államokban.

Kiemelt kép: Rodin Eckenroth/Getty Images,/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

De hova tűnt Bruno Mars?

Hová lett Bruno Mars? – tehetjük fel a kérdést, miután a 11-szeres Grammy-díjas énekes több mint négy éve nem jelentkezett új albummal, a készülő, új lemezéről pedig kevesebbet tudni, mint a Hold túlsó feléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.