Kultúra

Pásztor Anna szerint igazságtalan, hogy koncerteket nem szervezhetnek, focimeccseket viszont igen

Pásztor Anna attól tart, hogy a jövőben már csak hobbiszinten fognak zenélni. Az Anna and the Barbies énekese a Spirit FM-en beszélt arról, hogy az együttes tagjainak csaknem fele elment pizzafutárnak, klímaszerelőnek, és felélik tartalékaikat. A zenekar dobosa például azt az összeget éli fel, amit egy kis faház építésére tett félre. Pásztor Anna szerint egy fél éves leállás sok zenekar végét jelentheti.

Az atv.hu tudósítása szerint az énekesnő elmondta, hogy a koronavírus megjelenésekor is „be volt rezelve,” és betartott minden lehetséges óvintézkedést.

Vannak olyan törvények, amiket egyszerűen nem tudok felfogni

– mondta Pásztor Anna, aki szerint igazságtalan, hogy nem rendezhetnek koncerteket, miközben ugyanazokon a helyszíneken például futballmérkőzések lehetnek.

Ahogy korábban megírtuk, Kóbor János is aggódik, mert szerinte az Omega nem biztos, hogy átvészeli a világjárványt, ha jön egy második hullám. Igaz nem egzisztenciális okokból, hanem a tagok életkora miatt.

Kóbor János nem tudja, lesz-e még Omega a világjárvány után
A zenekar tagjai bőven hetven év fölött járnak.

Kiemelt kép: Berecz Valter/24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.