Kultúra

Schilling: A magyar kultúra ne váljon ízléstelen, pöffeszkedő pártfunkcionáriusok játszóterévé

A cél nem a kormányzó párt befolyásolása, mert az egyelőre lehetetlen. A feladat az, hogy a szakma ne essen szét! A feladat, hogy a magyar kultúra ne váljon ízléstelen, pöffeszkedő pártfunkcionáriusok és kebelbarátjaik játszóterévé! A magyar kultúra ne süllyedjen bele a hazugság, butaság és képmutatás mocsarába!

– írta Schilling Árpád a Facebookon az SZFE diákjainak üzenve. Szerinte, bár az a legfontosabb, hogy a hallgatók lediplomázzanak, a mostani, az egyetem függetlenségéért vívott harc is olyan fontos építőeleme lehet a szakmai és emberi fejlődésüknek, mint az iskola. Schilling azt is kifejtette, hogy a most a Színművészetivel történő folyamat nem újdonság, hanem gyakorlatilag ugyanaz, mint a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap, a Petőfi Irodalmi Múzeum vagy a Magyar Tudományos Akadémia esetében, amelynek célja, hogy

az intézmények irányításában biztosítva legyen a kormány (kétharmados többsége révén a Fidesz) megbízottjainak a hegemóniája. Ebbe a folyamatba semmilyen más pártnak nincs beleszólása, vagyis az SZFE erőltetett tempóban történő átalakítása egyértelműen egyetlen párt politikai szempontjait tükrözi. Ezek a pártpolitikai célok messzire vezetnek, és átláthatatlanul bonyolult okai vannak, de hogy nem az SZFE az egyetlen szereplő ebben a történetben, abban biztosak lehettek.

Schilling arról is írt, hogy nem lehet nem politizálni, hiszen a színház közéleti aktivitás, és fontos ehhez a tájékozottság és a vitakultúra. A mostani helyzetet szerinte a hazai színházi szakma megosztottsága is jelentősen megnehezíti, és a helyzet megoldása is errefelé lenne keresendő, ahogy fogalmaz:

a harcos és zajos kiállás mellett elkerülhetetlen a tartós összefogás kiépítése.

Az SZFE diákjaihozMegkérdőjelezhetetlen tény, hogy a kormány képviselői nem járnak el demokratikusan, amikor nem…

Közzétette: Árpád Schilling – 2020. július 6., hétfő

Kiemelt kép: Földi Imre / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik