Kultúra

Újranyit a Louvre

Hétfőn nyit újra a párizsi Louvre, amely március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat.

A járvány miatti bezárás több mint 40 millió eurós – úgy 14 milliárd forintos – bevételkiesést okozott a Louvre-nak – közölte Jean-Luc Martinez, a múzeum igazgatója, aki arra számít, hogy az intézmény három évig pénzügyi nehézségekkel fog küzdeni.

A közönségünk nyolcvan százalékát elveszítjük. A látogatóink háromnegyede külföldi. Jó, ha a közönség 20-30 százaléka visszatér a nyáron, naponta maximum 4 és 10 ezer közé várjuk a látogatók számát

– jelezte múlt heti sajtótájékoztatóján az igazgató. Ezért egyelőre attól sem kell tartaniuk a látogatónak, hogy esetleg nem engedik be őket a tömeg miatt, mint ahogy az egyes nyári napokon történni szokott.

A kiállítótér hetven százaléka, mintegy 45 ezer négyzetméter lesz hétfőtől látogatható. A legnépszerűbb termek, így az egyiptomi gyűjteményt bemutató szárny is megnyílik.

A legtöbb nagy múzeumhoz hasonlóan interneten előzetes foglalás ajánlott a Louvre látogatásához, de az igazgató szerint érdemes helyben is próbálkozni a bejutással, mert maradtak még üres idősávok. A június 15-én elindított internetes rendszerben az első tíz napban 12 ezer belépőjegyet vásároltak, elsősorban júliusra.

Az intézményben kötelező lesz a maszkviselés, és az előre meghatározott útvonalakon kell a látogatóknak haladniuk annak érdekében, hogy minél kevesebb ember útja keresztezze egymást. Aki egyszer kijött a múzeumból, már nem mehet vissza, és egyelőre sem a ruhatár, sem a múzeumi kávéház nem lesz nyitva.

A Mona Lisa előtt továbbra is engedélyezett a szelfizés, de csak a földön matricával megjelölt helyekről, azért, hogy ne alakuljon ki lökdösődés a Louvre legnépszerűbb alkotása előtt.

A Louvre rövidebb, úgynevezett felfedező útvonalakat is megnyit, amelyek ingyenesen és előzetes foglalás nélkül végigjárhatók a múzeumban, a fiatal közönségnek pedig ingyenes tárlatvezetetéseket ajánlanak. Ezek célja a látogatók visszacsalogatása a múzeumba.

(MTI)

Kiemelt kép: Párizs, 2020. június 24. Leonardo da Vinci olasz mûvész Mona Lisa címû festménye elõtt újságírók a párizsi Louvre múzeum sajtóbejárása alatt, 2020. június 23-án. A koronavírus-járvány miatti csaknem négyhavi zárva tartás után a Louvre, a világ leglátogatottab múzeuma július 6-án nyitja meg újra kaputi a nagyközönség elõtt. A járvány elõtti tömegturizmus idején naponta akár 50 ezer látogatót is fogadott. MTI/AP/Christophe Ena

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.