Kultúra

Nácik lopta Pissarro-kép kerül vissza az örökösökhöz

Hetven éve nácik által elrabolt Pissarro-kép kerül vissza eredeti tulajdonosa, egy párizsi zsidó műgyűjtő örököseihez. Az évek óta zajló vitás ügyben a francia ítélőbíróság hozott döntést a héten. Az 1887-ben Camille Pissarro (1830-1903) által készített La cueillette (Aratás) című festményt ennek értelmében megkapják Simon Bauer műgyűjtő leszármazottai. Bauert Párizs német megszállásának ideje alatt kisemmizték: a nácikkal kollaboráló Vichy-rezsim 1943-ban elkobozta gyűjteményét. Bauer a második világháború után halt meg.

Egy amerikai műgyűjtő pár támadta meg a bíróságon a nácik által elrabolt műkincsekre vonatkozó jogszabályt, amely előírja a festmény visszaadását, miután minden próbálkozásuk ellenére a kép visszaszolgáltatására kötelezték őket. A Toll házaspár 1995-ben vásárolta meg a festményt a New York-i Christie’s aukciósház árverésén 800 ezer dollárért (250 millió forint), amit 2016-ban kölcsönadtak egy kiállításra a párizsi Marmottan Múzeumnak. Bauer leszármazottai akkor indítottak pert Franciaországban a festmény visszaadásáért.

(MTI)

Kiemelt kép: Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik