Kultúra

Bajban van, csődvédelmet kér a Cirque du Soleil, 3500 embert bocsátottak el

A világ kulturális és szórakoztatóiparát forgószélként söpörte el a koronavírus-járvány, és Kanada nemzeti kincse, a Cirque du Soleil újcirkusz-társulat is súlyosan érintett, a helyzetük annyira tarthatatlan, hogy csődvédelmet kértek. A cég a járvány nyomán akkora adósságot halmozott fel – a CNN szerint több mint egymilliárd dollárt –, hogy az állam és magánbefektetők segítségét kéri azok újrastrukturáláshoz.

A Circue du Soleil előadásai – köztük hat Las Vegas-i műsor és egy legalább tízállomásos világ körüli turné – március óta állnak, a társulat tagjai kényszerszabadságon vannak, és nem is igen tudnak hamarosan újra elindulni, hiszen a vírushelyzet ezt még nem engedi. A cég már kapott 300 millió dollárnyi gyorssegélyt, de továbbra is amerikai, kínai és kanadai befektetőcégektől várja a segítséget, hiszen egymilliárd dollárra rúgó tartozásaikra ez a pénz közel se lesz elég még úgy sem, hogy költségcsökkentési céllal 3500 embertől váltak meg.

A Cirque du Soleil az elmúlt 36 évben nagyon sikeres és nyereséges szervezetté vált. Ugyanakkor a Covid-19 miatti kötelező lezárások nyomán lenullázott bevételekkel a vezetőségnek döntést kellett hoznia, hogy megvédjék a cég jövőjét

– nyilatkozta a cég vezérigazgatója, Daniel Lamarre közleményében.

Kiemelt kép: Gints Ivuskans / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.