Kultúra koronavírus

Paul McCartney kiakadt az olasz kormányra, amiért megkárosítják a rajongókat

Nem kapják vissza a jegyek árát az elmaradt koncertek után.

Az olasz kormány rendeletben szabályozta, hogy a rendezvényszervezőknek nem kell visszafizetniük a jegyárakat a járvány miatt elmaradt koncertek után, a hoppon maradt vásárlók csak vouchert kaphatnak cserébe. A döntés többeket felháborított, többek között Paul McCartneyt, aki a Facebookon kelt ki a szerinte felháborító rendelet ellen. A legendás zenésznek Nápolyban és Luccában lett volna koncertje ezekben a napokban, ám ezek természetesen elmaradtak, mint minden más tömegrendezvány az országban.

Felháborító, hogy nem kapják vissza a pénzüket azok, akik megvették a jegyeket. A rajongók nélkül nem létezne élő szórakoztatóipar. Határozottan nem értünk egyet azzal, amit az olasz kormány csinál. Az összes többi országban, ahol elmaradtak koncertjeink ezen a nyáron, teljes visszatérítést kapnak a rajongók. Az olasz törvényhozóknak és rendezvényszervezőknek is a helyes lépést kellene választaniuk. Elmondhatatlanul szomorúak vagyunk, hogy le kellett fújni a fellépéseket, ez pedig a rajongók arcul csapása

 írta a közleményben. Az olasz szervező a döntés védelmére kelt, azt írva, hogy megértik McCartney keserűségét, de erre az extrém megoldásra azért volt szükség, mert a kormánynak példa nélküli válsággal kellett szembenéznie, amely a teljes élőzeneipar bedöntésével fenyegetett. Szerintük a voucher-rendszerrel megtalálták az egyensúlyt a csalódott rajongók kárpótlása és a zeneiparban dolgozók megmentése között.

Kiemelt kép: Spencer Platt/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik