Kultúra

Mindenki az Elfújta a szélre kíváncsi, mióta az HBO Max leszedte a kínálatából

Vannak filmek, amik nem igazán szorulnak rá a reklámra. Az Elfújta a szél egyértelműen ezek közé tartozik. Az 1939-ben készült, nyolc Oscar-díjas klasszikusnak most mégis sikerült hatalmas marketingkampányt csinálni azzal, hogy az egyelőre csak Amerikában elérhető HBO Max levette a filmet a kínálatából a rasszista ábrázolásmódja miatt.

Az Elfújta a szél a kora terméke, és azokat az etnikai és faji előítéleteket mutatta be, amelyek sajnos általánosak az amerikai társadalomban ezek a rasszista ábrázolások helytelenek voltak akkor, és helytelenek ma is, és úgy éreztük, hogy felelőtlenség lenne műsoron tartani ezt a filmet magyarázat és az ábrázolásmód elítélése nélkül

– indokolták a döntést, amely amúgy nem végleges, mert a tervek szerint a történelmi kontextus bemutatásával újra elérhetővé teszik majd a filmet. Máshol pedig természetesen továbbra is nézhető, a bejelentés után így hirtelen annyira megugrott az érdeklődés Victor Flemming klasszikusa iránt, hogy 81 évvel a bemutatója után első helyre került az Amazon toplistáján, az iTuneson pedig második helyen áll.

Korántsem az Elfújta a szél az egyetlen, amelyek más fénytörésben tűnnek fel az Amerikában zajló tüntetések nyomán. A nőgyűlölő és homofób humorral vádolt Little Britain című sitcomot eltávolították az összes brit streaming-szolgáltatóról, az Egyesült Államokban pedig leállították a legrégebb óta futó tévéműsort, a Cops című realitityt, amely gyakran épp a rendőri brutalitásból csinált szórakozást. Erről ebben a cikkünkben olvashat bővebben:

Már a tévében sem keménykedhetnek az amerikai zsaruk
Megszűnt egy népszerű bűnügyi reality sorozat, lekerült a streaming oldalakról egy brit vígjáték-sorozat és az Elfújta a szél. A George Floyd-gyilkosság következményei elérték a médiát is.

Kiemelt kép: COLLECTION CHRISTOPHEL / RnB © MGM/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.