Kultúra

A Royal Shakespeare Company minden idei előadását elhalasztotta vagy törölte

A Royal Shakespeare Company (RSC) az összes idei előadását elhalasztotta vagy törölte a koronavírus-járvány miatt – írta a Variety. A brit színházi társulat közleményében arra hivatkozott, hogy Nagy-Britanniában továbbra is érvényben vannak a járvány miatti korlátozások, és a kormány ajánlása szerint a távolságtartás még egy ideig érvényben kell maradjon. A társulat október 3-ig tartó nyári szezonjának összes előadását elhalasztották, köztük A téli mese és a Tévedések vígjátéka című darabokat.

Az őszre és télre tervezett előadásokat szintén elhalasztották vagy törölték. Utóbbiak között szerepelt a Rózsák háborúja 1-2., melyet 2021 őszére, a The Magician’s Elephant című új családi musical, melyet 2021 telére és a Vízkereszt, vagy amit akartok turnéja, melyet szintén a jövő évre toltak el.

Az RSC Barbican is zárva marad, és a társulat Matilda, a musical című előadását sem játsszák a londoni West Enden. A Shakespeare-színház közölte, hogy a jegyüket már megváltók a visszaváltással vagy más lehetőségekkel kapcsolatban a jegypénztártól kapnak felvilágosítást.

A színház a karantén alatt szabadságolta alkalmazottait. Közben azonban online számos előadást és rendezvényt tartottak és oktatási tevékenységet is végeztek. Gregory Doran, az RSC művészeti igazgatója és Catherine Mallyon, a társulat igazgatója közleményében hangsúlyozta, mindent megtesznek, hogy partnerszínházaikkal együtt mielőbb visszatérhessenek az életbe, ugyanakkor erre csak akkor kerülhet sor, ha ez már biztonságos lesz, a távolságtartási előírásokat fel lehet függeszteni, és a működésüket pénzügyileg életképessé tudják tenni.

(MTI)

Kiemelt kép: LUO XIAOGUANG / XINHUA / XINHUA VIA AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.