Kultúra

Önállóan folytatja a Drága örökösök showrunnere

Kapitány Iván mellett Hámori Barbara a 2015-ös indulás óta az egyik meghatározó műsorgyártó cég, a ContentLab & Factory showrunnere, akinek olyan sikeres sorozatok köthetők a nevéhez, mint a TV2-s Korhatáros szerelem, vagy az RTL Klubos Drága örökösök. A SorozatWiki információi szerint öt év után Hámori Barbara és a ContentLab & Factory útjai elválnak. Tavaly ősztől már nem vett részt a cég új fejlesztéseiben és idén már csak a Drága örökösök utolsó évadáért felelt. Áprilistól a saját műsorgyártójára, a Scripted Productionsre koncentrál, mely a jövőben főleg sorozatok készítésével foglalkozik majd – írja az oldal.

Az elmúlt két évben, a Drága örökösök elképesztő hajtásában kikristályosodott bennem, hogy a sorozatírás és a rendezés két olyan szenvedélyem, amire valójában fókuszálni szeretnék a jövőben. Ekkor tettem egy ígéretet magamnak, hogy csak olyan projekteket vállalok be, amikben hiszek, és amit teljesen a magaménak érzek, ezért is volt fontos döntés, hogy immár nem egy nagy cég keretei között, hanem önálló műhelyként folytatnám a szakmai munkámat

– írta a SorozatWikinek Hámori, aki jelenleg az első, immár önálló új sorozatán dolgozik az RTL Magyarország megbízásából. Ez egy nagyszabású új napi sorozat lesz az RTL Klubon, aminek a forgatókönyv fejlesztési, díszletépítési és casting munkálatai ezekben a hetekben zajlanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik