Kultúra

Hobbiból vizsgázott le az ország legidősebb érettségizője, egy 67 éves miskolci színész

Maruzsa Zoltán oktatási államtitkártól tudjuk, hogy az idei legidősebb érettségiző közelebb van a hetvenhez, mint a hatvanhoz. Később kiderült, hogy a Miskolci Nemzeti Színház 67 éves színésze, Szegedi Dezső volt az, aki most a Hvg.hu-nak nyilatkozott arról, miért tette le ennyi idős korban az emelt szintű érettségit. A miskolci születésű, roma színész több filmből is ismert lehet, játszott például a Brazilok, az Üvegtigris 2 vagy a Konyec című filmekben, de feltűnt a 200 első randiban is.

Szegedi Dezső korábban már letette az érettségit a dolgozók gimnáziumában, most viszont egyetemi felvételihez kellett neki az emelt szintű érettségi:

Van egy társaság, akikkel össze szoktam jönni nagy beszélgetésekre. Sok minden szóba szokott kerülni a hétköznapi dolgoktól a politikáig és mindenféle társadalomismereti kérdésekig. Egy idő után rájöttem, hogy nagyon keveset tudok ez utóbbi területről. Elkezdtem belemélyedni, keresgéltem a neten, könyveket szereztem. Decemberben pedig indult a Miskolci Egyetemen egy kifejezetten érettségire felkészítő kurzus, erre jelentkeztem és beültem a padba. Hallgattam ezeket a fantasztikus tudású embereket, akik ott előadtak, és arra gondoltam, hogy tényleg jelentkezem az egyetemre. Mi bajom lehet? Semmi. Ahhoz, hogy jelentkezhessek szociológia vagy kulturális antropológia szakra, emelt szintű érettségi vizsgával kell rendelkezni

– mondta a színész, aki azt mondja, egyáltalán nem izgult, inkább élvezte és kalandnak fogta fel a dolgot, de azt is hozzátette, neki a többi vizsgázóval ellentétben nem az élete múlott a vizsgán, hanem csak hobbi volt. Szegedi nem tervezi abbahagyni a színészetet sem, és marad a miskolci színházban, ahol már 1982 óta a társulat tagja, 2003-ban pedig Jászai Mari-díjat is kapott. A már két roma színházi társulatot is alapító Szegedi azt is elmondta, van egy olyan hátsó szándéka is a kiállásaival, és most az érettségivel is, hogy példát mutasson a roma fiataloknak.

Kiemelt kép: Vajda János /MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik