Kultúra

Meghalt George Weisz, Rachel Weisz magyar származású apja

90 éves korában elhunyt George Weisz, magyar származású üzletember és feltaláló, az Oscar-díjas Rachel Weisz édesapja, írja a Times. A Weisz György néven született férfi a zsidóüldözések elől 1938-ban Angliába emigrált szüleivel. Kiskorától kezdve érdekelte a fizika, hat évesen elvette édesapja zsebóráját, kinyitotta és minden részét szétszerelte.

Sikerült újra összerakni. Ettől a ponttól kezdve mindenki azt mondta, hogy mérnök leszek

– nyilatkozta egy korábbi interjúban.

Birminghami Egyetemi tanulmányai elvégzése után a British Electric Company repülőgépgyártó cégnél kezdett el dolgozni, ahol ő volt a legfiatalabb gépészmérnök. Nem sokkal később, megalapította első gyárát, itt készült életmentő orvosi műszerei és lélegeztetőgépei tették világhírűvé, melyet most a koronavírus-járvány kezelésében is használnak.

Bár addig soha nem foglalkozott filmgyártással, 2013-ban, nyolcvanhárom évesen fő támogatója és producere Groó Diana a világ első női rabbijáról szóló, Regina című filmjének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik