Kultúra

Meghalt Szalai András operatőr

Életének 75. évében elhunyt Szalai András kiváló művész, Balázs Béla-díjas operatőr, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára – írja az MTI. Temetése szűk családi körben lesz, megemlékezést a korlátozások után tartanak.

Szalai András, élet- és emberszeretetét, humánumát barátként, tanárként, tanítványként, munkatársként is becsültük. Kevés emberről lehet leírni, hogy közszeretetnek örvend. Ő ilyen volt.

– írja a Színház- és Filmművészeti Egyetem, amely a honlapján búcsúzik a művésztől.

Szalai András 1945. május 27-én született Budapesten, 1960 és 1965 között a fővárosi Madách Imre Gimnázium diákja, 1966 és 1967 között fényképész tanuló volt. Színház és Filmművészeti Főiskola film- és tévéoperatőri szakának 1970 és 1974 között volt hallgatója. 1968 és 1970 között a Magyar Televízió külsős segédoperatőre, 1974 óta operatőre, 1982-től filmoperatőr is. 1987 óta a Magyar Televízió főoperatőre. A kétezres évektől a Magyar Táncművészeti Főiskolán és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is tanított.

Játékfilmjei között van a Hatásvadászok (1982), a Képvadászok (1985), az Ismeretlen ismerős (1989), az Iskolakerülők (1989), a Bolse vita (1995), a Vademberek (2001) és az 56 csepp vér (2007). Televízióműsorai között számos kulturális műsor (Stúdió, Kettesben, Miénk a kép, Galéria), közéleti műsor (Ablak) és szórakoztató műsor, show, sorozat és színházi közvetítés is megtalálható. Kitüntetései között van az Arany Prága-díj, a Balázs Béla-díjat 1987-ben kapta meg, 2007-ben kiváló művész címmel ismerték el munkáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik