Kultúra

Balázs Fecó: Szeretném, ha a sors adna még jó pár évet nekem

A Storynak beszélt arról Balázs Fecó, hogy van és mit csinál mostanában. A zenész közel négy évvel ezelőtt került életveszélyes állapotba került szívritmuszavara, melyet meg kellett operálni. Azt mondja, visszatért az egészsége és bár nem olyan erős, mint volt, de nem is akar olyan lenni.

Szeretném, ha a sors adna még jó pár évet nekem. Elvállaltam idénre egy harminc előadásból álló turnét, nagy dolgokat tervezek. […] Készülök jövőre egy hetvenéves jubileumi Aréna-koncertre, ahol megpróbálom színpadra állítani a múltam, a számomra és talán a közönség számára is fontos közös emlékeinket. Ehhez persze fontos, hogy jó erőnlétben legyek, ezért igyekszem fizikailag karbantartani magam

– nyilatkozta a lapnak.

Balázs Fecó szerint a felépüléshez nem volt elég csupán az, hogy a testére komolyan odafigyelt, lelkileg is fel
kellett épülnie.

A test és a lélek nem szétválasztható, mélyen összefüggenek. Ennek a kettőnek egységben és egyensúlyban kell lennie egymással az egészség érdekében, sőt az alkotáshoz is elengedhetetlenül fontos ez a fajta harmónia. Muszáj, hogy a fájdalom, a szomorúság és a keserűség mellett örömök is érjenek minket, embereket.

Kép: Story

Kiemelt kép: Zih Zsolt / MTVA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik