Kultúra koronavírus

Nyolc év után megjelent a Rolling Stones új dala

Nyolc év után új dallal jelentkezett a Rolling Stones. A legendás brit zenekar Living In A Ghost Town című száma a koronavírus-járványhoz is kapcsolódik.

Az úgy volt, hogy a Stones még a karantén előtt stúdióba vonult, aztán úgy gondoltuk, hogy az egyik dal, amin dolgoztunk, nagyon passzolna a mostani helyzethez. A Living In A Ghost Town végleges változata az otthonainkban készült el

– idézte a frontember Mick Jaggert a Universal Music Hungary által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.

A dal munkálatait a zenekar Los Angelesben kezdte, Londonban folytatta, az utolsó simítások zajlottak a tagok otthonaiban. Keith Richards gitáros, dalszerző arról számolt be, hogy a Living In A Ghost Town nagyját egy új stúdióalbum részeként már több mint egy éve összerakták Los Angelesben, de a járvány miatt Mick Jaggerrel úgy gondolták, kellene belőle egy végleges verzió. A dal mellé csütörtökön este már a videoklip is felkerült a Rolling Stones YouTube-csatornájára.

Az 58 éve alakult zenekar a múlt hétvégén feltűnt a One World: Together At Home című jótékonysági műsorban. Utóbbi, a Lady Gaga nevéhez fűződő esemény segítségével 128 millió dollár gyűlt össze, amit a koronavírus ellenszerének kutatására és fejlesztésére, valamint helyben és regionálisan tevékenykedő civil szervezetek működésére fordítanak.

Kiemelt kép: RICH FURY / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik