Kultúra

Szabó Győző olyan hirtelen veszítette el édesanyját, el sem tudott búcsúzni tőle

Amikor szombat este kilenckor jött egy telefon a kórházból, hogy elhunyt az édesanyám, az természetesen letaglózott. Nem tudtuk, hogy ekkora a baj. Egy héttel korábban került kórházba, de édesapám nem tudott bemenni hozzá, akkor már látogatási tilalom volt, katonák őrizték a kórházat. Amikor elvitte a mentő, apu sem gondolta volna, hogy többé nem találkoznak.

– mesélte Szabó Győző a Storynak édesanyja néhány héttel ezelőtti haláláról, ami olyan hirtelen történt, hogy el sem tudott búcsúzni tőle, sőt, ekkor már hónapok óta nem találkoztak.

Karácsonykor találkoztam utoljára édesanyámmal, és már akkor is láttam, hogy nem olyan, mint régen, mégis váratlanul ért a halála.

– mondta el a színész, hozzátéve, hogy bár nem különösebben spirituális alkat, de úgy hisz, a halállal nem ér véget minden. Szabó Győző most, ahogy mindenki, aki teheti, otthonába zárkózva tölti a járvány heteit, párja, Rezes Judit a gyerekekkel foglalkozik, ő pedig főz, és bár eleinte élvezték a sok együtt töltött időt, lassan azért kijöttek a feszültségek is. Szerencsére legalább már nem egy pici lakásban kell elviselni a karantént: nemrég kertes házba költöztek, amire évek óta gyűjtöttek már. A teljes interjú a Story ma számában olvasható.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik