Kultúra

Csúszik a párizsi Diadalív becsomagolása, de így is nagy dobás lesz

A párizsi Diadalív (Arc de Triomphe) április helyett őszre tervezett becsomagolásán dolgozik New York-i műtermében Christo, a bolgár származású „csomagolóművész”. A 84 éves land-art- és installációművész a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások idején alatt szünet nélkül dolgozik a terveken, de – mint hozzátette – amúgy is szünet nélkül dolgozik.

Christo szerint, ha minden jól megy, a projekt szeptemberben kezdődik, és addig elő kell teremteni a költségeket. A művész javarészt a projektekhez készült vázlatok és tervrajzok eladásából finanszírozza költséges műalkotásait. Bár Christo a járványveszély miatt nem hagyja el lakását, négyemeletes házának tetejéről képet kap a „szürreális” New York-i atmoszféráról.

Az üres utcák, amelyeket egyébként soha nem látni emberek nélkül, nagyon szürreális látványt nyújtanak

– mondta.

A művész a világ számos emblematikus épületének és tájképi elemének művészi színvonalú becsomagolásával vált világhírűvé 2009-ben elhunyt feleségével, Jeanne-Claude-dal. Az 1960-as évek végén becsomagolták a Sydney melletti tengerpart egy részét, 1985-ben a párizsi Pont Neuf-öt, 1995-ben pedig a berlini Reichtstagot.

(MTI)

Kiemelt kép: BERTRAND GUAY / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik