Kultúra koronavírus

A világ legkeresettebb festője virágzó fákkal segít megfeledkezni a járványról

Nagyon fontosnak tartja, hogy visszanyerjük a kapcsolatunkat a természettel.

Virágba borult tavaszi fákat fest a normandiai házába visszavonult David Hockney, akit a legnagyobb kortárs brit festők között tartanak számon. Hockney alkotásaiért dollármilliókat fizetnek a műgyűjtők, két éve a Christie’s New York-i árverésén több mint 90 millió dollárért (28 milliárd forintért) kelt el 1972-es Portrait of an Artist (Pool with Two Figures) című festménye, idén februárban pedig 23 millió fontért (9,2 milliárd forintért) cserélt gazdát a Sotheby’s londoni aukcióján The Splash című képe, a világ legkeresettebb élő festőjévé avatva Hockneyt. Legismertebb alkotásai között van a Westminster-apátság üvegablaka is, amellyel 2018-ban készült el – írja az MTI.

Hockney március eleje óta él normandiai házában, amelyet nem sokkal korábban vett és újított fel. A BBC-nek adott email-interjúban azt írja, a vidék sok virágzó gyümölcsfája vonzotta. Ezeket a fákat rajzolta, mikor eldurvult a koronavírus-járvány.

Sokan mondták, hogy a rajzaim segítenek elszakadni attól, ami jelenleg zajlik

– idézte a cikk a művész levelét.

Egyik képét, amelynek címe, Do Remember They Can’t Cancel the Spring (Emlékezz, a tavaszt nem lehet törölni), már publikálta is, ezt követte kilenc szintén friss festmény ebből a sorozatból. A festményeket a BBC cikkében tudja megnézni.

Folytatom a munkát, mert úgy látom, ez most különösen fontos. Elég bolond módon elvesztettük a kapcsolatot a természettel, holott a részei vagyunk, nem kívülállók. Ez idővel véget ér, és akkor mi lesz? Mit tanultunk?

– tette fel a kérdést Hockney, aki szerint a művészet forrása a szeretet, és aki – mint írta – szereti az életet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik