Kultúra koronavírus

Gordon Ramsay kirúgott 500 dolgozót a járvány miatt, nagyon kiakadtak rá

A koronavírus-járvány a vendéglátóipart is világszerte válságba sodorta, Gordon Ramsay például nagy leépítésbe kezdett az étteremláncánál. Az elbocsájtott alkalmazottak közül többen azzal vádolják, hogy a sztárséf és cége úgy bánt velük, mint „egy darab szarral”. A Daily Mail riportja szerint több mint 500 emberrel bontottak szerződést, jelentős részüket emailben értesítették arról, hogy még április közepéig kapják a fizetésüket, de nem garantálják, hogy később tudnak nekik munkát adni.

Mindannyian keményen dolgoztunk Gordon Ramsay-nek, ő pedig épp akkor szabadul meg tőlünk, mikor a legnagyobb szükségünk lenne a támogatására. A csapat számos tagja elsírta magát attól, ahogy bánt velünk. Nem volt semmiféle figyelmeztetés, egyszercsak behívtak egy találkozóra, és közölték, hogy felbontják a szerződésünket. Brutális volt.

– mondta a lapnak Anca Toropu, a lánc egyik éttermének 28 éves séfje, aki a Facebookon is szégyenletesnek nevezte Ramsay lépését.

Such a shame to see how the company that you worked for and gave everything you had for 2 years throw you away like you…

Közzétette: Anca Cosmina Toropu – 2020. március 21., szombat

Mindez annak ellenére történt, hogy a brit kormány bejelentette, hogy a bajba jutott cégeknél hajlandó átvállalni a fizetések 80 százalákát a járvány idejére. A Gordon Ramsay Restaurants közleményt adott ki arról, hogy teljes mértékben támogatják a kormány kezdeményezését és igyekeznek annyi munkahelyet megőrizni, ahányat csak tudnak.

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik